Pesti Srácok

Bűnszervezetben működhetett Kispesten a baloldali városvezetés

null

A kispesti vagyonkezelő igazgatója, Kránitz Krisztián a Magyar Nemzet birtokába került hanganyagok szerint kapzsisága miatt összeveszett szövetségeseivel. Előbb elvesztette Burány Sándor támogatását, aki kiszavaztatta az önkormányzati választás jelöltjei közül, majd Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő és Gajda Péter polgármester bizalmát is eljátszotta, miután a beszélgetések szerint több millió forinttal károsította meg őket. Lacknerék szerint Kránitz bukásával legalább elterelődik a figyelem a vagyonkezelő vezetőjéről. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

– mondta Lackner Csaba XIX. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő párttársáról, Kránitz Krisztiánról, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójáról, önkormányzati képviselőről a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételeken. Egy ismeretlen személy is csatlakozott a beszélgetéshez:

PestiSracok facebook image

Az önkormányzat 2017-ben döntött egy egymilliárd forintos hitelfelvételről, amely a beszélgetőfelek szerint a „Mr. Negyven Százalék” által vezetett Vaműszön ment keresztül.

– hallható a hanganyagokon. Lackner korábban arról is beszélt, hogy „Krinyó” hamarosan elmehet nyugdíjba, mert már megkereste a magáét; vagyonát 200-250 millió forintra becsülte. A beszélgetőfelek, akik sűrűn emlegetik a Kránitzcal kapcsolatos történeteket, azon lamentálnak, hogy ő nem indulhat újra az idei őszi önkormányzati választáson. Szerintük ennek az a legnyomósabb oka, hogy túl „éhes” – azaz pénzéhes – volt. A hanganyagok alapján úgy tűnik, Kránitz a húzásai miatt előbb elvesztette nagypolitikai támogatását, majd egyre inkább megromlott a viszony közte és Gajda Péter, valamint a polgármester emberei között. Az egyik felvételen Lackner részletesen elmeséli Kránitz bukásának körülményeit. A nyár elején a helyi MSZP-ben szavazást tartottak arról, ki lehet képviselőjelölt Kispesten az őszi önkormányzati választáson.

– tudható meg a beszélgetésekből. A Lackner által elmondottakból az derül ki, hogy Burány Sándor, a szocialista országgyűlési képviselő szavaztatta ki Kránitzot. A Magyar Nemzet szerint Gajda Péter és Lackner Csaba kezdetben meg akarta menteni Kránitzot. Erre két ötletük is volt.

– vetette fel Lackner a polgármesternek az elmondása szerint. Gajdának először nem tetszett az ötlet, majd mégis megpróbálkoztak vele, de ezek szerint sikertelenül. A következő ötlet a kerületvezetőtől származott.

– mondta a képviselő, aki nem támogatta az ötletet, mert „fél évig köhögnek majd miatta a fideszesek” és amúgy is „visszatetsző”. A hangfelvételekből kiderül, hogy az elmúlt hónapokban Kránitznak sikerült maga ellen fordítania mindkét korábbi szövetségesét. Lackner elmondása szerint tőle összesen 12 vagy 24 millió forintot „nyúlt le Krinyó”. Az egyik beszélgetésen két különböző alkalommal is felmerül, hogy Kránitz 12 millió forintot kapott Lacknertől; vélhetően ugyanarról az esetről van szó, ám ez biztosan nem állítható. Az elbeszélésben az összeg ugyanaz, ám az egyik esetben azt meséli Lackner, hogy „egyszer nyolcat, egyszer négyet nyúlt le” róla Kránitz. A másik esetben pedig Lackner és Somogyi László vállalkozó adott 12 millió forintot Kránitznak, és a mutyiból származó összegekből mindössze hárommillió jutott Gajda Péternek. Néhány perccel később ugyanazon a felvételen ismét arról beszélgetnek, hogy Kránitz 12 milliót nyúlt le Lacknertől, ám ekkor Gajda Péter is összeveszett vele.

– mesélte Lackner.

A Magyar Nemzet megkereste Somogyi Lászlót, aki tagadta, hogy mindez megtörtént volna. A hangfelvételeken többször is előkerül a vállalkozó neve, valamint az ő hangja is hallható bizonyos beszélgetéseken – legalábbis a lap szerint, akik felismerték a hangját.

Kránitz egy lakásvásárlás miatt is összetűzésbe keveredett a polgármesterrel. Lackner elmondása szerint a Vaműsz igazgatója az „anyja nevén vásárolt lakásokat”, az egyik ilyen ingatlan a „Kossuthban” volt, azt azonban nem tudjuk, hogy a XIX. kerületi Kossuth Lajos utcára vagy a kispesti piac melletti térre gondolt-e. Gajda Péter ugyanis szintén ezen a helyen akart ingatlant vásárolni, Lackner pedig véletlenül elárulta, hogy Kránitz már „bevásárolt ott”. A polgármestert Lackner szerint bosszantotta az eset, mert úgy érezte, hogy átnyúltak felette.

Gajda Péter a lapnak úgy fogalmazott, hogy soha, senkitől, semmilyen ilyen típusú pénzt nem vett át. A polgármester kitartott korábbi álláspontja mellett, amely szerint a felvételeken nem Lackner szerepel.

A Magyar Nemzet szerint Lackner többször arról beszélt: mindezek után abban maradtak Gajda Péterrel, hogy a Kránitz-problémát majd „az élet megoldja”, majd „utoléri a vég”. Emellett arra is ráébredtek, hogy a Vaműsz igazgatójának kiszorulása akár még hasznos is lehet.

– mondta Lackner Csaba.

A kormánypártok kispesti polgármester-jelöltje a Magyar Nemzetnek reagált az újabb nyilvánosságra került hangfelvételre. Dódity Gabriella úgy fogalmazott: a napvilágra került újabb hangfelvételek alapján, egy bűnszervezet képe kezd kirajzolódni, hiszen most már több kispesti MSZP-s politikus is érintett. A kispesti Fidesz felszólítja Gajda Pétert, hogy valljon színt, milyen szervezetet működtet Kispesten és mennyivel károsították meg az itt élőket.

A felvételen egy korábbi XX. kerületi szocialista politikusként „azonosított” személy kérdezi Lackner Csabát arról, hogy jól mondta-e el közös ismerősüknek Kránitz Krisztián kiesésének történetét. Lackner arról beszél, hogy ő és Gajda Péter hogyan akarja megmenteni Kránitzot. Erre több terv is volt, például az is, hogy „Krinyót” el kellene indítani a DK vagy a Momentum színeiben. Lackner beszél egy bizonyos „Csabáról”, akivel alkudoznia kellene, hogy Kránitz bekerüljön a helyi DK-ba. A nevezett személy Kertész Csaba kispesti DK-s alpolgármester, a párt helyi elnöke. Kránitz bukása után Varga Attila – aki a Párbeszéd kispesti politikusa, az ellenzéki összefogás jelöltje a 11. számú választókerületben – meglátta a lehetőséget és arról kérdezgette Lacknert és Patek Gábort, a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetőjét, hogy „hogyan lesz a vagyonkezelő átszervezése”. Lackner szerint, ha őt magát ejtették volna ki, alpolgármester lehetett volna. Lackner gondolatmenete szerint barátaival beszélgetve arra jutottak, hogy Kránitz bukásával el van terelve a figyelem a vagyonkezelő vezetőjéről. Ezután kezdődik a Hír TV által már nyilvánosságra hozott gondolatmenet, amelynek csak a legeleje hallható. Itt azt magyarázta Lackner, hogy a felvettek 1,2 milliárd forint hitelt, 800 milliós tartalék mellett. „Ez mind a Krinyón keresztül ment, senki sem sajnálta tőle.” Egy mutyi után Kránitznak 12 millió jut, míg Gajdának csak három. Lackner Csaba arról is mesél, hogy Kránitz nem jött el a születésnapjára. A hangfelvételen egy korábbi önkormányzati dolgozó Miszter Negyven Százaléknak nevezi Kránitzot. Lackner arról is beszél, hogy aznap, amikor Kránitz kiesett, nem volt itthon. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Spanyolországban volt nyaralni.

A szóban forgó estén egyébként mintegy négy órányi nyers hanganyag lett felvéve, ebből válogatott a Magyar Nemzet; a hanganyagokat az oldalukra is feltöltötték, aki kíváncsi rájuk, meghallgathatja, ide kattintva.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.