Pesti Srácok

A posztkommunista MSZP riogatja szavazóit azzal, hogy Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal szemben

null

A posztkommunista MSZP, az MSZMP vagyonának és tagjainak örököse riogat azzal, hogy Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal szemben. A szocik Szakács László nevű elnökhelyettese szerdai nyilatkozatából az is kiderült: el sem tudja képzelni, hogy valaki Oroszországból ne mint gazda érkezzen hazánkba.

Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásáról kérdezték az egykor szovjet vezetők alávetettjeiként Magyarországon garázdálkodó MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek az elnökhelyettesét, bizonyos Szakács Lászlót. Szakácsban működésbe léptek az egykori beidegződések, amikor arról beszélt: bár nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, hogy Putyin miért jön Magyarországra, nagyon úgy tűnik, hogy az orosz elnök, "mint tulajdonos, mint gazda" jött el megnézni a magyarországi befektetéseiket – például Paks 2-t vagy a Nemzetközi Befektetési Bankot –, hogy "elszámoltassa" a magyar kormányt, hogyan állnak ezek a projektek. Szakács László nem győzött az EU felé is kacsingatni, azt sejtetve, hogy az MSZP-s elvtársak jó elvtársak, akik tudják, hogy kell egy demokratikus Európában viselkedni. Mint nehezményezte, szerinte Putyin elnök nagyon sokszor jár Magyarországra, ami miatt a magyar kormányt sok kritika éri a saját szövetségi rendszere, az Európai Unió és a NATO részéről. Úgy vélte, figyelemmel kellene lenni Magyarország valódi, értékrendi szövetségeseinek érzékenységére.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.