Pesti Srácok

A rendőrség az áldozat barátját gyanúsítja az óbudai gyilkossággal

A rendőrség az áldozat barátját gyanúsítja az óbudai gyilkossággal

A rendőrség egy 26 éves budapesti férfit, az áldozat barátját gyanúsítja annak a 18 éves, szintén fővárosi lánynak a meggyilkolásával, akinek a holttestét az óbudai Ladik utcában találták meg szombaton.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: a feltételezett elkövető párkapcsolatban élt a lánnyal. Elmondta: a gyanúsítottat szeptember 24-én, tehát még az áldozat holttestének megtalálása előtt állították elő a rendőrök a XIII. kerületből, mivel igazoltatása közben hamis adatokat adott meg. A férfiről személyazonosságának tisztázása után kiderült, hogy a Tatabányai Járásbíróság lopás és magánlaksértés miatt körözi, ezért őt a Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetbe szállították – fejtette ki a szóvivő, jelezve: a gyanúsított innen került ismét a BRFK-ra, ahol kihallgatása a sajtótájékoztató idején is tartott. Csécsi Soma emlékeztetett: szombaton a kora esti órákban érkezett bejelentés a BRFK ügyeletére arról, hogy a Ladik utca egyik elhagyatott házában egy női holttestet találtak. A bejelentők egyike a ház kertjében dolgozott – tette hozzá. Kitért arra is: már a rendőrségi szemle során kiderült, hogy a nőt bántalmazták, halálát idegenkezűség okozta. A BRFK ezért akkor halált okozó testi sértés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben – mondta. Csécsi Soma közölte: az áldozat személyazonosságát a helyszínen nem tudták megállapítani, mivel nem voltak nála okmányok, később pedig kiderült, hogy már megtalálása előtt 10-12 nappal halott lehetett. A szóvivő nem erősítette meg azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint az áldozat arcát valamilyen maró anyaggal torzították volna el. A rendőrség az ügyet emberölés bűntettére módosította.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.