Pesti Srácok

Akcióba lendült a Légió Hungária: égett a szivárványzászló az Auróránál

Akcióba lendült a Légió Hungária: égett a szivárványzászló az Auróránál

Néhány tucatnyi szélsőjobboldali rohamozta meg a VIII. kerületben található Auróra nevű közösségi helyet (inkább drogtanyának minősíthető) – a történtekről az Index számolt be.

Bár zárva volt, mégis tudott kárt okozni a helyiség üzemeltetőjének az a néhány szélsőjobboldali, akik a kétes hírű Auróráról letépték a szivárványos zászlót, majd felgyújtották azt. Schönberger Ádám az Indexnek azt mondta, hogy a bejárati ajtót is teleragasztották matricákkal a magukat Légió Hungáriaként aposztrofáló csoport tagjai, ezeken pedig neonáci feliratok voltak. Az sajnos nem derült ki az Index cikkéből, hogy pontosan milyen tartalmú üzeneteket hagytak maguk után, de azt megtudtuk, hogy a szivárványos zászlót égető csoport akciójáról a szomszédok értesítették az Auróra üzemeltetőjét. A Légió Hungária a Telegramra tett ki néhány fotót az akcióról.

"A Légió Hungária delegációja beköszönt az Aurórába. Részletek hamarosan!"
Forrás: Telegram
PestiSracok facebook image

Garázdaság miatt vonultak ki a rendőrök Budapesten a VIII. kerületi Auróra utcába szerdán – közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint ügyeletükre 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés arról, hogy az Auróra utcában az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlenek leszakították, felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint senki nem sérült meg. A BRFK a történtekkel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, és a rendőrök megkezdték az elkövetők felkutatását – írták.

Fotó: Telegram, Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.