légió hungária
Nyíltan terjesztik a "marxizmus tanítását", használják nyilvánosan az önkényuralmi jelképeket és fenyegetőznek is az újkori munkásőrök
Három hét sem telt el azóta, hogy felhívtuk a figyelmet egy heves vármegyei és győri kötődésű neokommunista szervezetre, a magukat hagyományőrző munkásőröknek nevező, politikában is kísérletezgető szélsőbaloldali civilekre, máris sikerült szintet ugraniuk. "Ellenforradalom 1956" címet viselő hivatalos Facebook-oldalukon – már az is érdekes, hogy működhet ilyen néven oldal – cikkünket megosztva képedtek el azon, hogy bűncselekménynek merjük titulálni azt, ami egyértelműen a Büntető törvénykönyvbe ütköző: a kommunista szimbólumok használatát és a marxista tanok terjesztését. Még némi fenyegetőzést is megengedtek maguknak, utalva arra, tudják, ki az informátor, és majd foglalkoznak vele, ha lesz rá idejük. Neokommunisták országszerte több helyszínen is tisztelegtek, felszabadulási emlékműveknél ünnepelték a szovjetek bevonulását, vörös csillagot, Sztálin-fotót lengetve, amiről több országos sajtótermék is beszámolt, egyelőre mégsem úgy tűnik, mintha lenne következménye. Ellenben Incze Bélát a kitörésre való megemlékezés szervezéséért a közelmúltban 100 ezer forintra bírságolták meg a gyülekezési joggal való visszaélés miatt, azt követően, hogy a TASZ kiverte a balhét. Mi pedig csodálkozunk, hogy a minap újabb antifa támadás történt Budapesten... "Én döntöttem le a BLM-szobrot, de nem azért, mert Bayer Zsolt megígérte" (PS-interjú!)
A szobordöntés politikai állásfoglalás volt mindig is, ami radikálisabban fejezi ki nemtetszésünket, mint amihez az átlagember hozzá van szokva – minderről Incze Béla beszélt a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva. A "ferencvárosi BLM-szobordöntő" büszkén vállalja tettét, véleménye szerint ugyanis a BLM egy terrorszervezet. A Légió Hungária elnevezésű szélsőséges csoport tagja portálunknak úgy fogalmazott, nem tartja magát a polgári oldalhoz tartozó közösség részének, legfeljebb a tágabb értelemben vett jobboldalhoz tartozik, így nem érzi úgy, hogy a teljes konzervatív oldalt minősítené mindaz, amit tett. Incze Béla arra is kitért, hogy eredetileg Bayer Zsolt tett ígéretet arra, hogy ledönti a szobrot, de portálunknak a férfi hangsúlyozta, hogy ő nem Bayer ígéretét teljesítette. PS-interjú. Érzékenyen érinthette a libsiket a BLM-szobor ledöntése, rögtön előhúzták a nácikártyát (videó!)
Tegnap avatták fel Baranyi Krisztináék a fehérellenes Black Lives Matter mozgalomnak állított szobrot, azonban nagypéntekre már le is bontották. Az alkotás készítői korábban egyébként meglehetősen provokatív módon több interjúban is hangot adtak annak, hogy szinte várják, hogy megrongálják az emlékművet. A szobrot a Légió Hungária bontotta le, a mozgalom vezetőjét, Incze Bélát pedig a rendőrség előállította. Persze a zsaruknál is jóval informáltabbak a ballibebrális médiamunkások, a Telex ugyanis három elkövetőről ír, sőt, azt sem felejtették el hozzátenni, hogy az akciót a Légió Hungária neonáci, fehér fajvédő gittegylet tagjai hajtották végre. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.