Pesti Srácok

Amerikai, brit és ausztrál miniszterek a Facebook-üzenetek titkosítása ellen

null

Az amerikai igazságügyi tárca hozzáférést sürget a rendőrség számára a Facebook-felhasználók titkosított üzeneteihez – értesült az amerikai sajtó csütörtökön.

Az amerikai kormányzati szándékot az Egyesült Királyság és Ausztrália is támogatja. A Buzzfeed című portál információi szerint William Barr igazságügyi miniszter Kevin McAleenan ügyvezető belbiztonsági miniszterrel, valamint Priti Patel brit belügyminiszterrel és Peter Dutton ausztrál belügyminiszterrel közös, nyílt levélben terjeszti elő a kérést Mark Zuckerbergnek, a Facebook elnök-vezérigazgatójának napokon belül. A levél tartalma kiszivárgott az amerikai sajtóhoz, mások mellett például az AP amerikai hírügynökséghez is.

– fogalmaznak a levélben a miniszterek. Egyben sürgetik Zuckerberget, hogy az üzenetek titkosítását a Whatsapp után ne terjessze ki a Facebook-felhasználókra is. William Barr a nyáron egy New Yorkban rendezett kiberbiztonsági konferencián veszélyesnek minősítette az internetes médiumokon megjelenő üzenetek titkosítását. Felidézte a WhatsAppon lezajlott egyik üzenetváltást, amelynek során egy drogkartell mexikói rendőrségi tisztségviselők meggyilkolásáról egyeztetett. A Facebook tulajdonában lévő WhatsAppot szakértők a talán leggyakrabban használt üzenetközvetítőnek tartják, amelynek titkosított üzeneteihez még a Facebookról sem lehet hozzáférni. Joe Osborne, a Facebook szóvivője, miután a miniszterek várható közös levelének részletei kiszivárogtak, közleményben szögezte le csütörtök este, hogy a cég "erőteljesen ellenzi" a kormányzat kísérletét az üzenetek ellenőrzésére. Osborne szerint ugyanis ez mindenütt aláásná az emberek biztonságát és jogát a magánélethez. Zuckerberg még márciusban jelentette be, hogy kiterjeszti az üzenetek titkosítását a WhatsApp után a Facebookra is. Ezt csütörtök este az interneten sugárzott élő beszélgetésében megerősítette.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.