Pesti Srácok

Amerikai napilap: abba kellene hagyni Magyarország kioktatását

null

Szokatlanul átfogó írást adott közzé a New York Post nevű amerikai konzervatív napilap a magyar miniszterelnökről, a kormány politikájáról és Magyarországról. A szerző azzal kapcsolta Magyarországot az amerikai politikához, hogy az amerikai Kongresszus jóváhagyta a Szabad Európa Rádió magyar adása újraindításának támogatását. A hírmagyarázatok szerint ezt azért lépte meg a Kongresszus, mert a magyar sajtó ma olyan állapotban van, mint az államszocializmus idején – számol be a nem éppen szokványos, meglehetősen korrekt és előítéletmentes cikkről a 888.hu.

Orbán Viktor rémségesen népszerű, továbbá Magyarország nem a demokráciára mondott nemet, hanem a liberalizmusra, s a kettő nem ugyanaz. Az amerikai lap szerzője fájlalja, hogy amerikai adófizetők pénzét egy olyan rádió üzemeltetésére költik, amely egy demokratikus módon megválasztott kormányfő népszerűségét hivatott csökkenteni azzal, hogy rávegye a magyarokat, hogy „okosabban” szavazzanak. Mint írja, Magyarországnak jól elkülöníthető és lényeges politikai víziói vannak: a cél nem a liberális jogok és procedúrák népszerűsítése – beleértve az Európai Unióba történő egyre szorosabb integrációt –, hanem Varsóhoz hasonlóan a saját népének a gazdasági jólétének a szavatolása, a csökkenő demográfiai adatok megfordítása és a keresztény értékek visszaállítása, amelyek a diktatúrák elleni évszázados harcok alatt megkoptak. Meglátása szerint éppen ezért rezonál olyan jól Donald Trump külpolitikai víziója a régiót illetően, még akkor is, ha a ravasz és rendkívüli módon olvasott Orbán sokkal jobb munkát végzett hozzá képest abban, hogy előírja a konzervatív-nemzeti napirendet. A cikk írója egyebek mellett pozitívan ír az Izraellel ápolt jó viszonyunkról, a családtámogatást elősegítő adókedvezményekről és a keresztény gyökereink elhivatott ápolásáról. Végezetül megjegyzi: Orbán és az orbánizmus egy jó ideig maradni fog, a Szabad Európa Rádió törekvései ellenére is. Elképzelhető, hogy eljött annak az ideje, hogy kioktatás helyett inkább odafigyeljünk Magyarországra.

Forrás: 888.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.