Pesti Srácok

Az Amnesty International elégedett, amiért 28 hetes koráig lehet kioltani egy magzat életét Észak-Írországban

Az Amnesty International elégedett, amiért 28 hetes koráig lehet kioltani egy magzat életét Észak-Írországban

Éjfélkor életbe lépett Észak-Írországban az az abortusztörvény, amelyet Londonban szavaztak meg még nyáron: a döntés szerint a 28. hétig lehet kioltani a magzat életét. Válaszul a közösségi médiában sokan fekete profilképpel hívják fel a figyelmet a törvényre – írja a 777blog.

A magyarok között is hatalmas sebességgel terjed az a tiltakozás, amely során a felhasználók feketére állítják profilképüket, hogy így tiltakozzanak az észak-írországi abortusztörvény ellen. A #DarkestDay – azaz a legsötétebb nap – hashtaggel lévő képekhez az alábbi bejegyzést tették közzé többen is:

A régóta vitatott és meglehetősen érzékeny témákban a londoni parlament döntött még júliusban azért, hogy jogharmonizáció legyen az Egyesült Királyság többi részével (Angliában, Walesben és Skóciában már 2014-ben elfogadták) – írja a Euronews. Az Amnesty International kampányfőnöke elégedettségének adott hangot, hogy akár 7 hónapos (!) magzatok életét is ki lehet már oltani; szerinte ezzel véget ért az egyenlőtlenség és a diszkrimináció az azonos nemű párok, valamint az abortusztilalom miatt szenvedő nők számára.

PestiSracok facebook image

Más véleményen van viszont Arlene Foster, a Brit Demokratikus Unionista Párt képviselője, aki így nyilatkozott:

A 28. héten a magzat érzékszervei továbbra is fejlődésben vannak: a baba már lát, észleli a körülötte lévő világot. Szag- és ízérzékelése is kifejlődött. Képes ízlelni, megérinteni dolgokat és felismerni az édesanyja hangját. Ultrahangos vizsgálat során megfigyelhető a járásszerű lépegetés is. Forrás: nutriklub.hu

Székely János szombathelyi egyházmegyés püspök nemrégiben így vélekedett a Hír TV Terc című műsorában az abortuszról:

Forrás: 777blog
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.