Pesti Srácok

Az OECD szerint a bevándorlók több, mint felének nincs munkája

null

Alacsony, jellemzően negyven-ötven százalék körül mozgott az utóbbi évek bevándorlási hullámában érkezők foglalkoztatottsága az integrációs programok ellenére is, harmaduk pedig szegénységben él. A Közel-Keletről érkezők körében jelenti az elhelyezkedés a legnagyobb akadályt, de minden ötödik menekült alulképzett. Az OECD harminchat tagállamába 5,1 millió menekült és illegális bevándorló érkezett tavaly, valamint 4,9 millió vendégmunkás, ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgár; utóbbi csoport nyolcvan százaléka dolgozik.

Egyelőre kevés eredményt mutathatnak fel a bevándorlók integrálásában a migráció jótékony hatásai mellett érvelő országok – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből. A harminchat tagállamba tavaly 5,9 millió menekült vagy illegális bevándorló érkezett, további 4,9 millió vendégmunkás pedig konkrét – például munkavállalási – céllal, az ehhez szükséges engedélyekkel – írja a Magyar Nemzet. Egyfelől a letelepedők integrálásának megkönnyítése érdekében, másfelől pedig a munkaerőigények kielégítése miatt több ország célzottan is könnyített a harmadik országból érkezők letelepedési, ideiglenes tartózkodási engedélyének kiadásán, ezzel párhuzamosan pedig a humanitárius céllal kiadott státusokat szigorúbb feltételhez kötik. Az utóbbi évek bevándorlási hullámának méretét jól jelzi, hogy míg 2007-ben a munkaképes korú, harmadik országból érkezők az Európai Unió lakosságának mindössze két százalékát tették ki, 2018-ra arányuk elérte a tizenhárom százalékot.

A migrációt követő integráció ugyanakkor a befogadó országokban még ma is nehézkes. Az OECD adatai szerint az utóbbi évek bevándorlási hullámával érkezők kevesebb, mint negyven százaléka tudott elhelyezkedni Franciaországban és Olaszországban, holott mindkét országban magasabb a munkanélküliség az uniós átlagnál. Némileg magasabb a munkavállalás a bevándorlók körében Hollandiában és Svédországban, ám ennek ellenére is csak a menekültek, illegális bevándorlók fele dolgozik, ráadásul a munkáltatók sem kapkodnak értük: a menekültek közül minden ötödik alacsonyan képzett, míg az oktatás hiánya a fejlett országokban minden tizedik őslakosnak jelent csak problémát. A munkavállalás a legnagyobb nehéz­séget a Közel-Keletről érkezőknek jelenti: közülük kerül ki minden ötödik munkanélküli, harmadik országbeli állampolgár. A tizennyolc és hatvannégy év közötti, migrációs hátterű emberek között átlagosan huszonnyolc százalékos a szegénység, de bizonyos uniós országokban a harminc százalékot is meghaladja.

Az újonnan, tehát 2014 után Európába érkező menekültek alig fele talál tehát állást magának még az olyan munkaerőhiánnyal küzdő országokban is, mint Svédország, ahol a húsz és hatvannégy év közötti bevándorlóknak az első öt év után is csak negyven százaléka dolgozik. Európában a bevándorlók nagy része is csak részmunkaidős állásban tud elhelyezkedni, amely alacsony jövedelmet eredményez, összességében pedig elégedetlenséget okoz. A jelentés arra is rámutat: noha a foglalkoztatási szint – nagyrészt a gazdasági növekedéssel párhuzamosan – enyhén emelkedett, a harminchat tagállamban még mindig alacsony, amely az államnak jelentős többletkiadást jelent a szociális juttatások miatt, míg a lakosság körében nyugtalansághoz vezet. Az OECD szerint a szakképzési rendszerek fejlesztésével jelentős javulás érhető el, ugyanakkor a kulturális különbségek és az ideérkezők motivációjának hiánya miatt érdemi javulás a közeljövőben nem várható. Az integrációban az uniós és az EFTA-térség országai rosszabb eredményeket értek el, mint a többi OECD-tagállam. Ezzel szemben a célzottan, engedély kiadását követően a tagállamokba érkező vendégmunkások, idénymunkások nyolcvan százaléka dolgozik. Az uniós belső migráció a lakosság egy százalékát érinti, míg a vendégmunkások szintén legfeljebb egy-két százalékot tesznek ki. Több tagállamban meghatározó a jelenlétük az építőiparban és a gyártás területein.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.