Pesti Srácok

Borús idő várható a hétvégén

Borús idő várható a hétvégén

Borús idő várható az első októberi hétvégén. Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken napközben gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül, majd a késő délutáni, esti óráktól felhősödés kezdődik nyugat felől, és ott már kisebb eső is előfordulhat. A leghidegebb órákban általában 1-6 fok lesz, de főként a középső országrész szélvédett vidékein gyenge légköri fagy is előfordulhat, talaj menti fagy pedig többfelé valószínű. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő.

Szombaton többfelé várható eső, zápor. Nagy területen megélénkül, majd késő délutántól – a keleti országrész kivételével – helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 11-17 fok között várható.

Vasárnap északkeleten szórványosan, másutt helyenként várható kisebb eső, zápor. A szél élénk vagy erős lesz, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb 11-16 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.