Pesti Srácok

Botka saját kampányrendezvénye miatt töröltette a Szegedi Paprika Show-t

Botka saját kampányrendezvénye miatt töröltette a Szegedi Paprika Show-t

Évek óta rendezi meg Szeged a híres szegedi fűszerpaprikát népszerűsítő Paprika Showt, ám 2019-ben az esemény áldozatául esett Botka László szegedi szocialista polgármester kampányának – derült ki egy hétfői Facebook-bejegyzésből. Ugyanis, mint a rendezvény szervezői tudtul adták, Botka magának követeli a helyszínt kampányrendezvénye megtartására, sőt, még azt sem engedélyezte, hogy máshol tartsák meg a különben három naposra tervezett, 80 kiállítót felvonultató eseményt.

"Őszintén elnézést kérünk Tőletek, a fesztiválunkra évek óta járó szegediektől és azoktól, akik más országrészekből járnak hozzánk, sajnos elmarad az idei Szegedi Paprikashow és Chili Weekend" – írták felháborodott Facebook-bejegyzésükben a rendezvény szervezői. Mint hozzáteszik: a szegedi önkormányzat minden előzmény nélkül felbontotta a negyedik éve megrendezett, a szegedi fűszerpaprika-termesztés hagyományait és az újgenerációs chili-manufaktúrákat bemutató rendezvény területbérleti szerződését. A döntés oka:

A bejegyzés szerint a területhasználatra még 2018-ban írtak alá szerződést, a szervezési munka január óta folyik. Botka húzása miatt pedig közel 80 kiállító partner marad hoppon, köztük szegedi őstermelők, kisvállalkozók. A szervezők szerint Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője őszinte sajnálatát fejezte ki; szóban elmondta: sajnos nem tud mit kezdeni, neki azt kell végrehajtania, amit Botka László mond neki.

PestiSracok facebook image

A rendezvény szervezői hiába kértek más helyszínt az esemény megtartására, úgy tűnik, a szocialista polgármester nemcsak a helyszínt, de az egész napot magának foglalta le a városban, ezzel az egész, háromnapos eseményt megtorpedózva.

https://www.facebook.com/notes/chili-weekend/rossz-h%C3%ADr%C3%BCnk-van-t%C3%B6r%C3%B6lt%C3%A9k-a-rendezv%C3%A9ny%C3%BCnket/521225645106141/

Forrás: facebook.com; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?