Pesti Srácok

Egy, a társadalmi elvárásoknak megfelelő ítélet: 12 évet kapott idősek kifosztásáért

Egy, a társadalmi elvárásoknak megfelelő ítélet: 12 évet kapott idősek kifosztásáért

Nem jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi bíróság egy 43 éves nőt, aki idős korú, egyedül elő sértettek kifosztására, kirablására "specializálódott" – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a vádlott – aki más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti – 2013 és 2015 között ismeretlen társaival követte el a bűncselekményeket. A nő az idősek bizalmába férkőzött; azt színlelte, hogy a sértettel vagy korábban elhunyt hozzátartozójával jó ismeretségben állt. Bekéredzkedett az idős emberek otthonába, ahonnan pénzt és értéktárgyakat szerzett. Előfordult, hogy az elektromos művek vagy a családsegítő szolgálat munkatársának adta ki magát, de olyan eset is történt, amikor társaival elkábította az egyedül élő sértettet és így követte el a bűncselekményt. Máskor kávéfőzés ürügyén csalta ki a sértetteket a konyhába, amíg társai értékeket tulajdonítottak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították és elfogták a nőt. Ellene a XVIII. és XIX. kerületi ügyészség több rendbeli rablás, kifosztás és lopás miatt emelt vádat. A bíróság a legtöbb vádpontban bűnösnek mondta ki a nőt, és különös visszaesőként 12 év fegyházbüntetésre ítélte, a közügyek gyakorlásától is eltiltotta 10 évre. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész a vádlott terhére, a részfelmentések miatt, a nő és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.

A nő előállításáról készült videó:

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.