Pesti Srácok

Egyesek szerint Európa legnagyobb gondja jelenleg a nemek közötti egyenlőség helyzete

null

Az Európai Unió továbbra is rendkívül lassan halad előre a nemek közötti egyenlőség terén: az irány jó, de még messze a cél – írta kedden közzétett jelentésében a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE).

Az EU szakosodott ügynökségének friss értékelése szerint az EU-átlag tekintetében a vonatkozó mutató csupán egy ponttal nőtt két év alatt, így most 67,4 ponton áll. Ezt a ranglistát Svédország (83,6 pont) és Dánia (77,5 pont) vezeti. A legtöbb javítanivalója pedig Görögországnak (51,2 pont) és Magyarországnak (51,9 pont) van. A legnagyobb fejlődést Portugália és Észtország mutatta fel 3,9, illetve 3,1 pontos javulással. A legalacsonyabb pontszámot elérő terület a "hatalom", amely a döntéshozásban fennálló egyenlőséget vizsgálja, mégis ez fejlődik a leggyorsabb ütemben. Ez főként a vállalatvezetésben részt vevő nők egyre magasabb arányának köszönhető, noha ez csak néhány tagállam esetén mondható el. A legmagasabb pontszámot az egészségügy terén mérték.

- közölte Virginija Langbakk, a szervezet igazgatója. Az idei mutató elkészítése során különös figyelmet kapott a munka és magánélet egyensúlya, és annak összefüggése a nemek közötti egyenlőséggel.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Věra Jourová illetékes uniós biztos.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.