Pesti Srácok

Első fokon felmentették a "szekusokat", akiket egy politikai fogoly halála miatt állítottak bíróság elé

Első fokon felmentették a "szekusokat", akiket egy politikai fogoly halála miatt állítottak bíróság elé

Felmentette a bukaresti táblabíróság csütörtökön a Securitate – az egykori kommunista politikai rendőrség – két tartalékos tisztjét, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben, kínvallatások nyomán bekövetkezett halála miatt állított bíróság elé 2016-ban a katonai ügyészség. Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre – aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt –, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét.

A két "szekust" (Securitate-tisztet) emberiesség elleni – elévülhetetlen – bűncselekményekkel vádolták. A bíróság embertelen bánásmódra módosította tetteik büntetőjogi besorolását, és felmentette őket. Az ügyben bűnpártolás miatt vádat emeltek Tudor Postelnicu, a Securitate akkori parancsnoka ellen is, de időközben elhalálozott. Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz. A katonai ügyészség szerint Marin Parvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodis tartalékos ezredes – akik abban az időszakban a Securitate tisztjei voltak – úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet "gyártottak" neki. Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre – aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt –, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdte el a még életben lévő, a sajtó által "kommunista pribéknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok büntetőjogi felelősségre vonását. Közülük kettőnek az ügyében született jogerős, 20-20 év szabadságvesztésről szóló, elmarasztaló ítélet: mindkét elítélt néhány évi raboskodás után, börtönben halt meg.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.