Pesti Srácok

Gyurcsány most éppen becsületes politikusként szolgálja a hazát és küldi pokolra a Fideszt

Gyurcsány most éppen becsületes politikusként szolgálja a hazát és küldi pokolra a Fideszt
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A korrupció elleni fellépésre és a többi ember tiszteletére szólította fel a Demokratikus Koalíció (DK) frissen megválasztott polgármestereit és önkormányzati képviselőit Gyurcsány Ferenc pártelnök szombaton.

Az ellenzéki politikus a Demokrata Képviselők Közössége fővárosi rendezvényén azt mondta: nyolc évvel ezelőtt azért alapították meg a DK-t, mert hittek abban, hogy becsülettel lehet szolgálni a hazát.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: sok mindenről lehet vitatkozni, de erről a két dologról nem.

– mondta. Szerinte talán senki nem kezdte olyan mélyről, mint a DK, mert a párt alapításakor sokan egy "lyukas kétfillérest" nem adtak volna értük, az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáshoz képest azonban mégis többszörösére növelték a képviselőik és megháromszorozták a polgármestereik számát. Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt heti választás eredményeképpen a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken "darabszámra" több ellenzéki képviselő van, mint kormánypárti.

– jelentette ki.

– fogalmazott. Úgy értékelt: ez a győzelem út a Fidesz 2022-es megbuktatásához. A pártelnök cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy íróasztalt kapna a fővárosi városházán. Azt javasolta mindenkinek, hogy ne a Gucci öltönyökben, az íróasztalok számában, a közpénzen vásárolt autók teljesítményében versenyezzenek egymással, hanem gondolatban, tisztességben és becsületben.

– szögezte le Gyurcsány Ferenc. Azt javasolta, fogadják el az álláspontot, hogy az ellenzék vezető ereje nem egyik vagy másik párt, hanem "a szabad, demokratikus és európai Magyarország közös ügye".

– folytatta. Arra biztatta az összes ellenzéki polgármestert és képviselőt: ne elégedjenek meg azzal, hogy elfoglalják a helyüket és becsülettel szolgálják a választókat.

– kérte. A kormány külpolitikáját bírálva úgy fogalmazott: miközben Soros Közép-Európai Egyeteme elment, "Erdogan egyeteme megjött".

– érvelt. Végül arra kérte a DK önkormányzati politikusait, hogy minden városházára helyezzék ki az Európai Unió lobogóját, legyenek becsületesek, tisztességesek, és segítsenek a megtépázott politikusi szakma becsületének helyreállításában.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.