Pesti Srácok

Ha még nem volt adatot egyeztetni a bankjában, ma még megteheti, különben zárolják a számláját

null

Ma lejár az adategyeztetés határideje; október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített. Adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon, egészen addig, amíg nem tesznek eleget egyeztetési kötelezettségüknek. Az egyeztetés minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagra vonatkozik, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.

Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg. Mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség többször felhívta az ügyfelek figyelmét az adategyeztetés fontosságára. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szeptember elején azt mondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti – fejtette ki. A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést: az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.

A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig.

Forrás: MTI; Vezető kép: illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.