Pesti Srácok

Hat férfit fogott el a magyar-szlovák meccs utáni verekedések miatt a rendőrség

Hat férfit fogott el a magyar-szlovák meccs utáni verekedések miatt a rendőrség

Elfogott a rendőrség hat férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a Magyarország-Szlovákia szeptemberi labdarúgó-mérkőzés utáni verekedésekben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön, a honlapján.

A közleményben azt írták: a rendőrségen két szlovák férfi szeptember 9-én, a mérkőzés napján tett bejelentést arról, hogy megverték őket a IX. kerületi Holló utcában. Másnap pedig a szlovák nagykövetség jelentette be, hogy három másik szlovák férfit is megvertek a meccs után a Vágóhíd utcában. A nyomozók megállapították, hogy a Holló utcai verekedéssel egy 25, egy 29 és egy 33 éves gyömrői férfi, a Vágóhíd utcaival pedig egy 23, egy 25 és egy 29 éves budapesti férfi gyanúsítható. A rendőrök szerdán mind a hat gyanúsítottat elfogták. Három férfit súlyos testi sértés, kettőt garázdaság, egyet pedig súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgattak ki, és kezdeményezték bíróság elé állításukat. A hat férfi közül öten beismerték a bűncselekmény elkövetését – olvasható a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?