Pesti Srácok

Hivatalosan is megerősítették Laura Codruţa Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére

Hivatalosan is megerősítették Laura Codruţa Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére

Megerősítette a román Laura Codruţa Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére mindkét európai uniós társjogalkotó szerv, és ezzel hivatalossá vált, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.

Az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete két nappal az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács után, szerdán adta meg végső hozzájárulását a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjének kinevezéshez. Mandátuma hét évre fog szólni, miután a közösség pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben eljáró Európai Ügyészség a tervek szerint majd legkésőbb 2021 elején megkezdi működését. A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Codruţa Kövesi mögé. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs közöttük. Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruţa Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint Codruţa Kövesi mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Codruţa Kövesi megválasztása ellen, ami meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Forrás: MTI; Fotó: AP/Vadim Ghirda

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.