Pesti Srácok

Kína és Észak-Korea "halhatatlan" barátságát ünnepelte a két ország vezetője

Kína és Észak-Korea "halhatatlan" barátságát ünnepelte a két ország vezetője

Nagyra értékelte a Kína és Észak-Korea közötti "tartós, egészséges és stabil" barátságot Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából – jelentette vasárnap a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szintén üzenetet küldött a kínai elnöknek, amelyben kijelentette, hogy a két ország közötti "legyőzhetetlen" barátság halhatatlan a szocializmus ügye beteljesülésének útján" – írta vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség. Észak-Korea azon első országok közé tartozott, amelyek 1949-ben történt kikiáltása után elsimerték a Kínai Népköztársaságot.

– tette hozzá Hszi Csin-ping. Hszi és Kim ötször találkozott 2018 márciusa óta. Peking a baráti üzenetet két nappal a kommunista Kína létrejötte 70. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású katonai díszszemle után küldte Phenjannak, illetve egy nappal azután, hogy megszakadtak a Svédországban Észak-Korea és az Egyesült Államok között a nukleáris leszerelésről tartott munkamegbeszélések.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.