Pesti Srácok

Korrupt játékvezetőket és edzőket fogtak a hatóságok

Korrupt játékvezetőket és edzőket fogtak a hatóságok

Vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személlyel – köztük négy kézilabda-játékvezetővel – szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban. Két vádlottat pedig a bíróság –egyezségkötés alapján – elítélt.

Az ügyészség szerint 2016-2017. évben több olyan korrupciós eset történt, amikor kézilabda-játékvezetőknek pénzt ígértek arra az esetre, ha egyes első- és második ligás, továbbá a Ligakupában zajló kézilabda-mérkőzéseket a pártatlanság szabályait megsértve vezetnek le. Két játékvezető páros – 150 és 500 ezer forint közötti összegért – összesen öt mérkőzés eredményét befolyásolta, illetve kísérelte meg befolyásolni. Rajtuk kívül a két ügyben vádlott még két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy. A vádnak tárgya olyan cselekmény is, amelynél más, nem korrumpálható játékvezetőknek ajánlottak fel 100 ezer forintot egy mérkőzése előtt azzal, hogy abból „menjenek el vacsorázni”, valamint, hogy „egyenes legyen a pálya”. Ezt az ajánlatot a játékvezetők visszautasították és jelentették az esetet a Játékvezetői Bizottság vezetőinek. A nyomozó ügyészek az egyik edzővel és az egyesületi elnökkel – a büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint – egyezséget kötöttek; a két terhelt ezt követően önmagukra és a játékvezetőkre is terhelő vallomást tett. Velük szemben emiatt külön vádirat került benyújtásra, amely alapján a bíróság az edzőt 1 év 6 hónap 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, az egyesületi elnököt 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást alkalmazott.

Forrás: Ügyészség; Fotó: pastoralsj.org

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.