Pesti Srácok

Putyinnal és Orbánnal is találkoznak a Közel-Kelet keresztény vezetői Budapesten, akik közösségeiért hazánk felelősséget vállal

null

Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten. A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel szervezett konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: szerdán Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásán fontos téma lesz a közel-keleti keresztény közösségek támogatása.

– közölte. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az a konszenzus alakult ki a nemzetközi politikai diskurzusban, hogy a keresztényüldözés a diszkrimináció utolsó elfogadható formája.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek kiemelt felelőssége, hogy fellépjen a keresztény közösségek érdekében. Megjegyezte: a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, naponta átlagosan 11 keresztényt ölnek meg, mert gyakorolja a hitét. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Magyarország 40 millió dollár értékben segített a Hungary Helps program keretében: házakat, templomokat, iskolákat építettek, újítottak fel, hogy a keresztény közösségeknek megteremtsék a lehetőséget a szülőföldjükön maradásra.

– mondta Szijjártó Péter. Közölte: olyan időket élünk, amikor a keresztény közösségek megtartó erejére nagyobb szükségünk van, mint valaha. A miniszter kifejtette azt is: a mostani tanácskozásra érkezett keleti egyházi vezetők elsősorban Szíriából és Irakból jöttek. Szíriában több, mint nyolc éve válság van, félmillióan vesztették életüket, és több, mint 12 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. A külügyminiszter szerint őszintén kell beszélni a helyzetről, és be kell látni, hogy az Európát körülvevő déli-délkeleti szomszédságban kialakult válságokért a nemzetközi közösség is felelősséggel tartozik, bizonyos döntések meghozatala, illetve más döntések elmaradása miatt.

– fogalmazott. Hozzáfűzte: keresztényüldözések kezdődtek, válsághelyzetek alakultak ki, és megindult a tömeges illegális migráció Európa felé. Szijjártó Péter kijelentette: e térség békéje, nyugalma, stabilitása Európa alapvető érdeke, "Európa biztonsága ma a Közel-Kelet és Észak-Afrika biztonságával és stabilitásával kezdődik". Azt mondta: oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni, vagyis a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell szentelnie a tömeges migrációt kiváltó okok kezelésének. A tárcavezető úgy látja, Európának minden politikai és gazdasági támogatást meg kell adnia azoknak az országoknak, amelyek a stabilitás megőrzésének letéteményesei és a válságok továbbterjedésének megakadályozói. Kitért arra: a nemzetközi közösségnek fókuszt kell váltania, és a migráció ösztönzése helyett segítenie kell a szülőföldjüket elhagyni kényszerült emberek hazatérését, biztonságos körülményeket kell teremtenie a lakóhelyükön, ehhez pedig fokoznia kell a terrorszervezetekkel szembeni fellépést. Azt kell segíteni, hogy mindenki békében és biztonságban élhessen a saját hazájában.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felszólalásában bemutatta a Hungary Helps kezdeményezést. Ez több, mint politikai, kormányzati program; ez "az együttérző Magyarország programja" – fogalmazott. Hozzátette: a magyarok többsége szerint a keresztényüldözés súlyos probléma, és a Nyugatnak segítséget kell nyújtania.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.