Pesti Srácok

Máris beindult a baloldali kisgömböc – Az MSZP és a DK rávetette magát a kerületi kasszákra

Máris beindult a baloldali kisgömböc – Az MSZP és a DK rávetette magát a kerületi kasszákra

Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az ellenzéki érdekszövetségből azonnal kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot városházi pozíciókhoz juttatta. Zuglóban Horváth Csaba MSZP-s polgármester az önkormányzat hétfői alakuló ülését kihasználva számos döntési jogkört vonna magához, csökkentve az átláthatóságot és növelve a korrupció lehetőségét.

Pesterzsébeten a képviselő-testület baloldali többsége a csütörtöki alakuló ülésen első intézkedésként húsz százalékos fizetésemelést szavazott meg magának, amivel a képviselők bruttó bére nágyszáztizenegyezer forintra emelkedett – írta a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Fidesz–KDNP-képviselők elhatárolódtak az ellenzékiek által hozott döntéstől, és hangsúlyozták, hogy az eredetileg öt, tíz, illetve tizenöt százalékos emelésekről készített javaslatokat módosította felfelé a baloldal. A Magyar Nemzet szerint az MSZP és a DK az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselőinek a támogatásával tudta felsrófolni a béremelést. Cserébe a Párbeszéd négy, az LMP három, a Jobbik két külsős bizottsági helyet kapott, plusz a Jobbikot még egy tanácsnoki pozícióval is kifizették, ráadásul úgy, hogy ezeknek a pártoknak csak egy-egy önkormányzati képviselőjük van. A XX. kerületi ellenzéki érdekszövetségben a Jobbik a Momentum Mozgalom helyét is átvette, mivel az egység a képviselő-testület alakuló ülésén felbomlott.

– írták a Momentum helyi szervezetének közösségi oldalán Somodi Klára és Szőnyi Attila önkormányzati képviselők.

PestiSracok facebook image

A baloldal Zuglóban is azonnal megmutatta valós énjét, azt, hogy mit gondolnak az átláthatóságról és a korrupció elleni harcról. Horváth Csaba, a II. kerületből igazolt, ötvenszázalékos eredménnyel a XIV. kerületet meghódító szocialista politikus első polgármesteri ténykedéseként további jogköröket akar magához vonni. Az Átlátszó.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP-s városvezető előterjesztésével a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) úgy módosítaná, hogy polgármesterként egy személyben döntést hozhatna szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti. Horváth Csaba egy salátarendeletet is benyújtott a képviselő-testület elé, hogy a közpénzek felhasználásáról és az ingatlanvagyon értékesítéséről is szélesebb körben dönthessen. Az értékhatár, amelyen belül a polgármester önállóan hozhat döntést, ingó vagyontárgyak esetén az eddigi érték háromszorosára – ötvenmillió­ról százötvenmillióra –, míg az ingatlanok esetében ötszörösére – ötvenmillióról negyedmilliárdra – emelkedne.

– reagált Horváth az Indexnek, és hozzátette: a jegyzőnek azt a felkérést adta, hogy egy egységes szerkezetű szabályzatot készítsen. A szocialista polgármester azzal is védekezett: nyilván, ha egy polgármesteri döntés rendszeresen a törvénytelenség határát súrolja, de azon még innen van, akkor a képviselő-testület meg fogja változtatni.

Karácsony Gergely főpolgármester, a korábbi zuglói polgármester az október 13-i választás előtt kiszivárgott hangfelvételen úgy fogalmazott utóda kapcsán, hogy Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.