Pesti Srácok

Megismétlik a jászberényi polgármester-választást

null

A Szegedi Ítélőtábla pénteki jogerős végzésével elutasította a jászberényi polgármester-választás eredményét megsemmisítő Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi választási bizottsági döntéssel szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmeket. A jászberényi polgármester-választást így november 10-én meg kell ismételni.

A táblabíróság a döntéséről az MTI-t tájékoztató közleményében emlékeztetett: a jászberényi helyi választási bizottság (hvb) megállapította, hogy a városban október 13-án tartott önkormányzati választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) lett. Szabó Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester-jelölt fellebbezést nyújtott be a hvb eredményt megállapító döntése ellen. A területi választási bizottság (tvb) az indítványnak helyt adva, a rendelkezésre álló nyilatkozatokat, bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, amelyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták, hanem a választás eredményét is. A határozat szerint az, hogy idegenek mentek be a szavazókörökbe, a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak, illetve a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt, amelyet csak új szavazás elrendelésével lehet orvosolni.

A döntés ellen mindkét jelölt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Szabó Tamás a tvb határozat indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte azzal, hogy a rá leadott szavazatok számát a tvb korrigálja. Budai Lóránt a tvb határozatának megváltoztatását és a hvb határozatának helybenhagyását kérte. A Szegedi Ítélőtábla megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelmek alaptalanok. Szabó Tamás kérelmét azért minősítette alaptalannak, mert a szavazatok számának korrigálására nincs lehetőség, hiszen a tvb határozata sem tartalmaz tényszerű adatokat az egyes polgármester-jelöltekre leadott szavazatok számáról. Budai Lóránt felülvizsgálati kérelmét pedig azért találta alaptalannak, mert a jelölt jogi képviselője az elektronikus dokumentumként benyújtott felülvizsgálati kérelmét nem látta el minősített elektronikus aláírással, ami a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése értelmében kizárta a kérelem érdemi elbírálását.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.