Pesti Srácok

Nobel-díj: A három orvosi kitüntetett örül, hogy együtt kapják meg a díjat

Nobel-díj: A három orvosi kitüntetett örül, hogy együtt kapják meg a díjat

Az orvosi-élettani Nobel-díj hétfőn bejelentett három kitüntetettje örül, hogy együtt kapják meg a legrangosabb tudományos elismerést. A három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá. A felfedezésük nyomán olyan gyógyszereket fejlesztenek, amelyekkel aztán olyan betegségeket kezelhetnek, mint a vérszegénység és a rák egyes fajtái.

Thomas Perlmann, a stockholmi Karolinska Intézet Nobel-bizottságának titkára elmondta, hogy a díj kihirdetése előtt sikerült elérnie mindhárom díjazottat, az amerikai Gregg Semenzát és William Kaelint, valamint a brit Peter Ratcliffe-et, akik sejtkutatásért részesülnek az elismerésben.

– hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a legnehezebben William Kaelint érte el. Először lánytestvérével sikerült kapcsolatba lépnie, akitől két telefonszámot is kapott, amelyekből az első téves volt. Amikor végül beszélt Kaelinnel, a férfi "nagyon boldog volt, szinte nem jutott szóhoz". William Kaelint végül félálomban, hajnali öt óra előtt érte a hír Boston környéki otthonában.

PestiSracok facebook image

– idézte őt a dpa német hírügynökség. Arra utalva, hogy először a testvérét érték el, hozzátette: ez része lesz a családi legendáknak. Arra is kitért, hogy még nem tudja, mihez kezd a díjjal járó kilencmillió svéd korona (276 millió forint) rá eső részével, de "nyilvánvalóan megpróbálja majd valami jó ügyre fordítani".

A három tudós annak felfedezéséért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá. Ennek gyakorlati hasznosulásával kapcsolatban William Kaelin, a Harvard Egyetem kutatója azt mondta: gyógyszereket fejlesztenek az eredményeiket figyelembe véve, amelyekkel aztán olyan betegségeket kezelhetnek, mint a vérszegénység és a rák egyes fajtái.

A Nobel-díj Twitter-oldalán közzétettek a díjazottakról egy-egy fotót is, amelyek a bejelentés után készültek: William Kaelin esetében egy otthon készült szelfit. Peter Ratcliffe-ről irodájában készült egy kép, ahogy éppen EU-s szinergia-pályázatán dolgozik. A fotóhoz viccesen azt írták: a pályázati határidők senkire sem várnak.

A Nobel-bizottságnak adott telefonos interjújában Peter Ratcliffe azt mondta: kutatásaik kezdetén nem is sejtették, mennyire szerteágazó területet vizsgálnak. Tudósként azonban az a feladatuk, hogy ismereteket szerezzenek, ezeknek az ismereteknek pedig az a fokmérőjük, hogy helytállóak legyenek; előre szinte megjósolhatatlan, hogy a megszerzett tudásnak mekkora jelentősége lesz. Kezdetben ők sem sejtették, milyen fontos eredményeket érnek el. A Nobel-díjat övező érdeklődésre utalva megjegyezte: kerüli a nyilvánosságot, nem vágyik a hírnévre. A díjátadót viszont várja. Peter Ratcliffe egyébiránt 2014-ben lovagi címet kapott II. Erzsébet brit uralkodótól tudományos eredményei elismeréseként.

Gregg Semenza a tekintélyes Johns Hopkins Egyetem tudósa. Az intézmény elnöke, Ronald J. Daniels emlékezetes napnak nevezte a hétfőit, és azt mondta: rendkívül büszkék a kutató felfedezés iránti szenvedélyére, amely kiváló példája az iskola elkötelezettségére a jobb és emberségesebb világot teremtő új ismeretek megszerzésében.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.