Pesti Srácok

Nőtt a chilei zavargások halálos áldozatainak száma

null

Öt ember vesztette életét vasárnap Santiago de Chile egyik kerületében egy ruházati áruházban, amelyben tűz keletkezett, miután a randalírozó tüntetők kifosztották. Korábban három ember lelte halálát két másik áruház feldúlását követően kiütött tűzben. A fővárosban pénteken bevezetett rendkívüli állapotot vasárnap kiterjesztették az ország északi részén fekvő Antofagastára és a déli Valdiviára is, ahol – mint a rendőrségi közlemény megállapítja – "számos rendbontás volt és támadás történt az állami és magántulajdon ellen".

Sebastián Pinera elnök vasárnap a parlamenti képviselők és szenátorok előtt hangsúlyozta:

Santiago de Chilében és az ország több más településén immár napok óta tartanak a zavargások, összecsapások. Alberto Espina chilei védelmi miniszter bejelentette: ezerötszáz katonát vezényeltek az utcákra vasárnap hajnalban, hogy helyreállítsák a rendet. Velük együtt a hadsereg összesen csaknem tízezer tagja áll szolgálatban a fővárosi régióban. Chilében pénteken kezdődtek az összecsapásokkal és gyújtogatásokkal kísért zavargások a metrójegy árának emelése miatt. Santiago de Chile metróhálózata 140 kilométer hosszú, és a legmodernebb Dél-Amerikában. Pinera jelezte: felfüggeszti a tömegközlekedéssel kapcsolatos népszerűtlen politikáját, és nyugalomra intette a lakosságot. Az elnök vasárnap összeült a parlament két házának, valamint a legfelsőbb bíróságnak az elnökével, hogy megvitassák, milyen sürgős lépéseket kell tenni a nyugalom helyreállítása érdekében. Pinera ezenkívül törvénytervezetet küldött a parlamentnek, amelynek értelmében érvénytelenítik a metrójegy árának emeléséről hozott döntést. A képviselőház vasárnap este meg is szavazta a tervezetet. Hírügynökségek felhívják a figyelmet, hogy a metrójegy árának emelése csupán a "jéghegy csúcsa", a zavargások a lakosság általános elégedetlenségét tükrözik a rossz életkörülmények, a gazdasági problémák és a rendkívül nagy társadalmi különbségek miatt. Chile Latin-Amerika egyik leggazdagabb, de egyben legegyenlőtlenebb országa.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.