Pesti Srácok

Önkormányzati választás – Ma délután lejár az átjelentkezés határideje

null

Ma délután négyig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig csaknem huszonegyezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni.

Öt évvel ezelőtt 18 461-en jelezték előre, hogy átjelentkezéssel kívánnak szavazni; most a határidő lejárta előtt egy nappal már csaknem huszonegyezren jelentkeztek át, több, mint kétezer-kétszáz településre. Az átjelentkezéssel szavazók közül a legtöbben a főváros XI. kerületében kívánnak szavazni, több, mint ezernégyszázan, de több, mint nyolcszázan szavaznának a XIV. kerületben is. A választáson csak az jelentkezhet át a lakóhelyétől eltérő, másik magyarországi településre, aki legkésőbb a választás kiírása előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet, és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart. Az átjelentkezési kérelmeket szerdán délután négyig kell benyújtani a helyi választási irodához. Az átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak; ez azt jelenti, hogy az országgyűlési választással ellentétben nem lesznek utazó voksok. Ugyancsak a fenti időpontig lehet akadálymentes szavazókört igényelni; minden településen legalább egy szavazókör akadálymentesített, az önkormányzati és nemzetiségi választáson összesen 7353.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.