Pesti Srácok

Orbán: A kormány minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely erre kész

null

A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely maga is kész erre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén. A kormányfő napirend előtti felszólalásában az önkormányzati választást értékelve kiemelte: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia, mert "a haza nem lehet ellenzékben".

Hangsúlyozta: a kormánynak külön elismerés, hogy az országban a kormányzó pártok megkapták a szavazatok több, mint 50 százalékát.

– jelentette ki. Hozzátette: folytatják a munkaalapú gazdaság, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját. Kifejtette: az önkormányzati választást minden településen sikeresen és eredményesen megrendezték, és köszönet illeti azt a 20 ezer embert, aki közreműködött a választás lebonyolításában.

PestiSracok facebook image

– értékelt. A miniszterelnök köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik részt vettek a választáson és "ezzel hozzájárultak a magyar demokrácia működéséhez".

– fogalmazott. Kijelentette: "a magyar demokrácia erős, működik, és képes továbbra is hatékonyan szolgálni az emberek érdekét". Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv lendületet vett: több, mint 65 ezren kapcsolódtak be eddig.

– közölte. Azt mondta, a jelek szerint ezt a magyar gazdaság bírja; az első félévben 5,2 százalékos volt a gazdasági növekedés.

– sorolta. Hozzátette: 4,5 millióan dolgoznak az országban, de "a kormány többet és jobbat szeretne", utol akarja érni Csehországot. Megjegyezte: az év első hét hónapjában az átlagkeresetek 10,6 százalékkal nőttek, és a minimálbér-emelkedés mértéke a 4. legnagyobb az unióban. A kormányfő közölte, hogy komoly változások történtek az államadósság tekintetében is: az államadósság 68 százalékra csökkent, és míg 2010-ben a külföldiek kezén lévő hitelünk 50 százalék volt, ma 20 százalék alatt van. Az Európai Unióban hozott döntéseket ismertetve kitért arra: sikerült olyan elnököt választani az Európai Bizottság élére, aki képes lehet kijavítani az előző évek hibáit. Az európai bizottság megválasztott elnökéről szólva kijelentette: kötelességének érezte, hogy megakadályozza olyan elnök megválasztását, aki tiszteletlenül beszélt a magyarokról, és azokét is, akik a bevándorlás kérdésében a magyarok akaratával ellentétes terveket akartak végrehajtani.

– szögezte le. A Brexitről szólva közölte: tisztességes és korrekt megállapodást kötöttek a britek a távozásáról. Hangsúlyozta: olyan megállapodáshoz járult hozzá, amely védi a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit és jó a magyar gazdaságnak is. A jó hírek után a rossz hírek közé sorolta, hogy a miniszterelnökök tanácsa nemet mondott az Észak-Macedónia és Albánia európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdésére.

– fogalmazott, hozzátéve: tragikus az lenne, ha Szerbia felvétele megakadna. A "térségünk és stabilitásunk" kulcsországának nevezte Szerbiát, amely uniós tagság nélkül nem képes a Balkán stabilizálására.

– szögezte le. Szólt arról is, hogy a magyar gazdaság 2050-re radikális és mély átalakító programok által teljes egészében karbonsemlegessé tehető, ez azonban az unió komoly hozzájárulása nélkül nem fog menni. Kijelentette: mintegy 150 milliárd euróra van szükség ahhoz, hogy a villamosenergia-termelés kibocsátásmentes legyen, hogy az ország teljes egészében kiváltsa a földgázfelhasználást, valamint, hogy a közlekedés is tisztán elektromos alapúvá váljon. Azt is elmondta, hogy a miniszterelnökök tanácsa megkezdte az unió következő hétéves költségvetésének tárgyalását. Kijelentette: még annak alapkérdéseiben sincs konszenzus; az álláspontok minden fontos területen messze vannak egymástól.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.