napirend előtti felszólalás
Arató Gergely szerint a pedagógustüntetők békések voltak, nem olyan csőcselék, mint a 2006-osok – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját!
A pedagógus szakszervezetek a baloldali pártokkal karöltve buzdították a tüntetőket – köztük gyerekeket is –, hogy menjenek a Karmelita kolostor elé kordont bontani, az agresszív fellépésnek az eredménye pedig könnygáz és előállítás lett. Ezek után a baloldal narratívája az lett, hogy gyerekeket bánt a rendszer... Ma a parlamentben pedig Csárdi Antal felolvasta a szakszervezetek közleményét, amelyből megtudhattuk: a kormány tehet arról, hogy agresszíven viselkedtek a demonstrálók. Arató Gergely szerint viszont békések voltak a tüntetők, a békére pedig nem lehet válasz az erőszak. Miközben a DK politikusának memóriajavítóra és új szemüvegre lenne szüksége, a szocialisták Horn Gyula emlékét féltik a kormánytól, továbbá ársapkás strandbelépőt szeretnének. Orbán Viktor: Intellektuálisan nem túl lelkesítő az, amit Brüsszel csinál
"Az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése nem demokratikus úton történt. Brüsszeli bürokraták és európai elitek döntöttek, az európai embereket, akik megfizetik ezeknek a szankcióknak az árát, nem kérdezték meg. Magyarország most Európában elsőként kérdezi meg az embereket, hogy mit gondolnak ezekről a szankciókról" - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök egyértelművé tette, a kormány álláspontja az, hogy a szankciókkal Európa lábon lőtte magát, az európai emberek szegényebbek lettek, az oroszokat pedig nem rengette meg, miközben Brüsszelben tavasszal amikor a szankciókról döntöttek, nem ezt ígérték. S ha a szankciók kérdésében Brüsszel továbbra is kitart, abba egész Európa belegebed.