Pesti Srácok

Orbán Viktor: Intellektuálisan nem túl lelkesítő az, amit Brüsszel csinál

"Az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése nem demokratikus úton történt. Brüsszeli bürokraták és európai elitek döntöttek, az európai embereket, akik megfizetik ezeknek a szankcióknak az árát, nem kérdezték meg. Magyarország most Európában elsőként kérdezi meg az embereket, hogy mit gondolnak ezekről a szankciókról" - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök egyértelművé tette, a kormány álláspontja az, hogy a szankciókkal Európa lábon lőtte magát, az európai emberek szegényebbek lettek, az oroszokat pedig nem rengette meg, miközben Brüsszelben tavasszal amikor a szankciókról döntöttek, nem ezt ígérték. S ha a szankciók kérdésében Brüsszel továbbra is kitart, abba egész Európa belegebed.

A miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozta: a világgazdaságot visszaesés, az európai gazdaságot pedig megroppanás fenyegeti. Úgy fogalmazott: ami körülöttünk történik, most a megszokottnál is erősebben határozza meg a mi életünket. Orbán Viktor hangsúlyozta, a háború a keleti szomszédságunkban zajlik Ukrajna és Oroszország között, mégis lépésről lépésre a világ egyre nagyobb része válik a háború elszenvedőjévé. Szavai szerint a nyugati gazdasági szankciók azonban globális gazdasági háborúvá változtatták, ezért ma egy lokális fegyveres háborúval és egy globális gazdasági háborúval állunk egyszerre szemben. Közlése szerint "ma már mindenki számára világos, hogy elhúzódó háborúra kell számítanunk." A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Ukrajnát fegyverrel és pénzzel segíti Amerika és az Európai Unió, Oroszország tartalékai pedig végtelenek.

– fogalmazott. A kormányfő ezután arról szólt, hogy a háború aggasztja az embereket.

PestiSracok facebook image

Tájékoztatása szerint az áremelkedés mértéke nálunk is évtizedek óta nem látott mértéket öltött. Az energiaárak növekedése minden országban emeli az inflációt. A miniszterelnök szerint ezeket a durva energiaárakat nem gazdasági folyamatok váltják ki, az energiaárak drasztikus növekedését egyértelműen a szankciók okozták. Így az energiaárak drasztikus növekedéséért nem a gazdaság, hanem a politika, egészen pontosan a brüsszeli politikai döntések a felelősek.

Hangsúlyozta:

Hozzátette: a villamos-energia piaci ára Európában 22 áprilisában 100 euró volt, ma 400 és 600 euró között mozog. Mindeközben az amerikai gázár és villamos energia töredéke az európai áraknak.

Az energiaárak növekedése kihat az élelmiszerárakra is

A gabonaárakat a termelési költségek növekedése felfelé hajtja. A műtrágyaárak fél év alatt a háromszorosára növekedtek. Nálunk Magyarországon az energiaárak 100 százalékos növekedése 3 és 5 százalék közötti azonnali általános inflációt gerjesztenek. Vagyis a mai három-négyszeresére növekedő energiaár rögtön 15-20%-os áremelkedést jelent. Ebben élünk ma. Úgy fogalmazott:

A kormányfő kifejtette: a szankciós energiaárakat az európai vállalkozások nem, vagy csak nagy nehezen tudják kigazdálkodni.

– tette hozzá. Majd közölte, hogy a gazdasági szankciókat Magyarország mindig fenntartásokkal kezelte.

Orbán Viktor szavai szerint a szankciók bevezetése nem demokratikus módon történt. A szankciókról a brüsszeli bürokraták és az európai elitek döntöttek. "Az európai embereket nem kérdezte meg senki." - mondta, hozzátéve:

Arra is kitért, hogy saját villamos energiatermelésünk van, a hazai igények 65 százalékát képesek vagyunk előállítani, ezért a villamosenergia árára is nagyobb a befolyásunk. Földgázból azonban 85 százalékban importra szorulunk, így az árát sem tudjuk érdemben befolyásolni. Ezért a hazai földgázfelhasználást csökkentenünk kell. Ezt kell tennie az államnak, az állami vállalatoknak, az állami intézményeknek és ezt kell tenniük a családoknak és a vállalkozásoknak is.

További kormányzati intézkedésekkel segítik a családokat, újabb nemzeti konzultációt indítanak

A hazai gázkitermelés növelését évi másfél milliárd köbméterről évi kétmilliárd köbméterre emelik, valamint elrendelték a mátrai erőmű újraindítását, a paksi erőmű üzemidejét meghosszabbítják és "végre hozzákezdünk Paks 2 építéséhez is."

A miniszterelnök szerint az atomerőmű szerepe megkérdőjelezhetetlen.

"A kormány továbbra is védi a magyar családokat" - mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában, aki azt is kifejtette, miért tartja fontosnak a nemzeti konzultációt az oroszellenes szankciókról.

A január elsején lejáró kamatstopot is meghosszabbítják majd a következő év közepéig, fenntartják a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztás erejéig, és ezzel minden magyar család spórol átlagban havi 181 ezer forintot. A családok védelméhez szükséges pénzt úgy teremtjük elő, hogy extra profit adót vetettünk ki a gazdaság néhány szektorára.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki úgy véli, ha az energiaválságot sikerül kivédenünk, akkor továbbra is a munkaalapú gazdaság és a beruházások támogatását tartják fontosnak.

Újabb állami beruházást már nem indítanak, de munkahelyteremtésre lesz pénz

A miniszterelnök arról is szólt, hogy újabb állami beruházást a bizonytalan gazdasági helyzet miatt nem indítanak, mert nem tudják garantálni, hogy be is tudják fejezni őket.

– fogalmazott. Kifejtette azt is, hogy a villamos energia rendszerünk teljes átalakításának terve is elkészült. Ez magában foglalja a hálózatfejlesztést, új erőművek építését, Paks 2-t és Paks 1 üzemidő hosszabbítását is. Ez 16 milliárd euró, azaz 6400 milliárd forint beruházást jelent Paks 2 építésének költségeit nem számítva, azzal együtt 28,5 milliárd euró, vagyis 11400 milliárd forintnyi fejlesztés.

A miniszterelnök szavai szerint a kormány a következő két év válságkezelésének időszakában sem adja föl nemzetstratégiai céljait.

Magyarország az Európai Unió tagjaként képzeli el a jövőjét

"A Brüsszellel fennálló viták ellenére Magyarország továbbra is az Európai Unió tagjaként képzeli el a jövőjét. Mi magyarok európai nemzet vagyunk. Éppen olyan fontos árnyalata vagyunk az európai nemzetek közösségének, mint bármely tagállam." – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint az Európai Unió csak akkor lesz erős és életképes, ha minden árnyalatát megtartja és tiszteli. A kormányfő úgy fogalmazott:

A miniszterelnök ezután felidézte, hogy a szankciók okozta gazdasági válságra Magyarország ma jobb állapotban fordul rá, mint 2008-ban, amikor a pénzügyi válság szinte kicsontozta Magyarországot. Aláhúzta: a szankciók nekünk is súlyos károkat okoznak, de lát esélyt arra, hogy a kormány Magyarországot ebből a válságból is megerősödve hozza ki. Végül pedig a már jól ismert gondolattal zárta beszédét:

– húzta alá a miniszterelnök.

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.