Pesti Srácok

Parlamenti létszámcsökkentést szeretne az új olasz kormány

null

A jelenlegi mintegy ezerről hatszázra csökkenhet a római parlament létszáma, ha az olasz törvényhozás megszavazza a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) által szorgalmazott reformot, amelynek utolsó parlamenti vitája hétfőn kezdődik az alsóházban.

Végső állomásához érkezett az olasz parlament szenátorai és képviselői számának csökkentéséről szóló törvény. Erről a képviselőházban hétfőn vitanapot tartanak, majd kedden szavaznak róla. Ha a törvényt megszavazzák, az olasz parlament felsőházának létszáma a jelenlegi 315-ről 200-ra csökken, a képviselők száma pedig a mostani 630-ról 400-ra. A római parlament tagjainak összlétszáma így 600-ra csökkenhet az eddigi 945-ről. A reform a következő olasz parlamenti választástól léphet életbe.

A felső- és alsóház karcsúsítását a közvetlen demokráciát hirdető Öt Csillag Mozgalom tűzte zászlajára, és kormányra jutva a parlament elé is vitte. A törvénytervezet tavaly októberben került először a parlament elé, és mivel alkotmánymódosító jogszabályról van szó, a szenátusnak és a képviselőháznak is két-két olvasatban kell róla szavaznia. A felsőház júliusban szavazott másodszorra a kérdésről, most pedig a képviselőháznak kell egy év alatt második alkalommal voksolnia. A törvény elfogadásához abszolút többség, vagyis a jelenlegi 630 képviselőből 316-nak a támogatása kell. Ha a képviselőház kedden megszavazza a törvényt, három hónap úgynevezett várakozási idő következik; ez alatt népszavazást lehet kezdeményezni róla. A parlamenti pártok nyilatkozatai szerint az M5S mellett a jobbközép ellenzék is támogatja a parlamenti létszámcsökkentést. A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI), a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a Matteo Salvini irányította Liga vasárnap este bejelentette, hogy igennel szavaznak, miközben korábban még azzal fenyegettek, hogy kivonulnak az ülésteremből. Az FI júliusban a szenátusban nem szavazta meg a törvényjavaslatot. A kisebbik kormánypárt, a balközép Demokrata Párt (PD) júliusban szintén nemet mondott a tervezetre. Most is csak akkor hajlandó támogatni, ha az M5S cserébe elfogadja a PD más választási reformkezdeményezéseit, köztük például a szavazati jog 16 évre csökkentett alsó korhatárát.

Elemzők meglepetésektől tartanak a keddi szavazáson. A populista M5S a parlamenti létszám csökkentésével a törvényhozás egyszerűbbé és gyorsabbá tételét ígéri. A párt számításai szerint a 345 szenátorral, illetve képviselővel kisebb római parlament évi 100 millió eurós megtakarítást jelent az adófizetőknek. Más számítások szerint a parlamenti költségek csak 10 százalékkal eshetnek, a kisebb parlamenttel viszont 66 nagy országos választási körzet jöhet létre Olaszországban, mindegyikben 800 ezer választóval. Ez az egész olasz választási rendszer átalakításához vezethet, amelyben a pártok még nem tudtak megállapodni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.