Öt csillag mozgalom
Szakad az olasz kormány: megvonta a bizalmat a Draghitól az Öt Csillag Mozgalom
Felborította a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány egyensúlyát az Öt Csillag Mozgalom nevű kormánypárt, amely nem szavazott bizalmat a kormány energiacsomagjának a felsőházban tartott szavazáson csütörtökön.A venezuelai kommunisták pénzelhették az olasz elit-ellenes Öt Csillag Mozgalmat
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) belső ellentéteit hozta felszínre az ABC spanyol napilapban hétfőn közölt venezuelai titkosszolgálati dokumentum, miszerint a civil mozgalomból lett olasz pártot Caracas kormánya finanszírozta.Lemondott az Öt Csillag Mozgalom elnöke
Bejelentette lemondását a kormánykoalíciós Öt Csillag Mozgalom (M5S) éléről Luigi Di Maio olasz külügyminiszter szerda este.Önként áll bíróság elé Matteo Salvini egy tavaly nyári migránsügyben
A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben. A kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) tagjai nem vettek részt az erről szóló szavazáson.Az olasz szocikormány sorsát is eldöntheti az Emilia-Romagna-i tartományi választás
Sorsdöntő lehet az olasz belpolitikában az Emilia-Romagna-i tartományi választás – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.Nagyot nyertek Umbriában Salviniék
Fél évszázad baloldali kormányzás után Salvini jobboldali pártja nyerte az umbriai helyhatósági választásokat. A Liga által indított Donatella Tesei, akit az Olasz Testvérek és Berlusconi pártja is támogatott, a szavazatok 57.5 százalékát szerezte meg a vasárnapi választáson. Vincenzo Bianconira, a két kormányzó párt, az Öt Csillag Mozgalom és a PD jelöltjére mindössze harminchét százalék szavazott. Salvini a győzelem hírére úgy nyilatkozott: ma éjjel történelmet írunk.Parlamenti létszámcsökkentést szeretne az új olasz kormány
A jelenlegi mintegy ezerről hatszázra csökkenhet a római parlament létszáma, ha az olasz törvényhozás megszavazza a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) által szorgalmazott reformot, amelynek utolsó parlamenti vitája hétfőn kezdődik az alsóházban.Szakad az olasz baloldal: a Demokrata Párt 20 képviselője és 10 szenátora máris új frakciót alakít
Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára, volt miniszterelnök kilép pártjából, és önálló parlamenti frakciót alakít – jelentette a La Repubblica című olasz napilap hétfő éjjel. A balközép újság értesülései szerint Matteo Renzi ezt telefonon jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek.Giuseppe Conte állítja, hogy szerdára feláll új kormánya
Szerdára felállhat Olaszország új kormánya – jelentette ki a kormányalakítással megbízott Giuseppe Conte ügyvezető miniszterelnök, bizakodóan nyilatkozva az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós tárgyalásairól.Ajánljuk még