Pesti Srácok

Patkányozás újratöltve: Bangóné nyerheti a politikusi Darwin-díjat

Bangóné Borbély Ildikó a saját Facebook-oldalára tette ki a magát lebuktató videofelvételeket. Utólag idegesen törölget belőlük, de már késő. Ráadásul a most nyilvánosságra hozott patkányozás durvább, mint korábban bármelyik – írja a Csepelinfó.

Hisztérikus kirohanásban kerestek önkormányzati dolgozókat az utcákon pénteken délután a csepeli szocialisták, miután szórólapokat találtak az MSZP-s Takács Krisztiánról. A szórólapokon az állt, hogy a korrupciós bűncselekmény, magánokirat-hamisítás és becsületsértés miatt jogerősen elítélt Takács korrupciós bűncselekményt és magánokirat-hamisítást követett el. Vagyis csak az igazság.

A szórólap megtalálása után Bangóné az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt Szenteczky Jánossal tört be a csepeli Fidesz irodájába. Szenteczky az ellenzéki pártok csepeli kampányfőnöke. Eközben mindketten videókat készítettek, de nem találták az állítólagosan ott lévő és valóságot állító szórólapokat. Ugyanis nem voltak ott.

A videón tisztán hallható, ahogyan Bangónét és Szenteczkyt távozásra szólítják fel, ők pedig ezt megtagadják és maradnak. Az internetre saját maguk által kitett "leleplező videóból" az sajnos már nem derül ki, hogy ottlétük tíz perce alatt mindent lefotóztak, levideóztak, amit csak tudtak. Még szerencse, hogy a legfontosabb bizonyítékot Bangóné Borbély Ildikó kitette a Facebookra.

PestiSracok facebook image

Patkányozás újratöltve

Takács Krisztián eközben Csepel utcáin rohangált "gyanúsítottat" keresve. Amikor meglátta az önkormányzat egyik dolgozóját, azonnal rátámadt. A polgármesteri hivatal kabinetvezetőjét vádolta meg azzal, hogy a kezében lévő lapok a szórólapok. Az sem zavarta, hogy a kabinetvezető kezében tartott lapok színben és méretben sem hasonlítottak a keresett szórólapokra. Az MSZP-s politikus a kabinetvezetőt húsz percen keresztül zaklatta, provokálta. Eközben fideszpatkányozta és követte egészen az önkormányzat ekkor már bezárt hivataláig. Ott a portás és a kabinetvezető is figyelmeztette a politikust, hogy nem léphet be. Takács ehhez képest félretolta a portást, és tovább követte, provokálta a kabinetvezetőt. A Bangóné által feltöltött videón az is látható, hogy a zárt hivatalban a takarítás miatt nyitott kapun behatolva ment Takács tovább a polgármesteri hivatal területére, ahol tovább provokálta, videózta a polgármesteri hivatal kabinetvezetőjét – aki egyébként nem politikus.

– írta közleményében a történtek után Ábel Attila, a csepeli önkormányzat alpolgármestere.

Forrás: Csepelinfó; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.