Pesti Srácok

Román kormányválság – Megbukott Viorica Dancila kormánya

Román kormányválság – Megbukott Viorica Dancila kormánya

Megvonta a bizalmat a román parlament csütörtökön a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormánytól. Az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt kétszázharmincnyolc képviselő és szenátor szavazta meg. A kabinet megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább kétszázharminchárom voksra volt szükség.

A leszavazott miniszterelnök azt mondta: nincs miért hibáztatnia magát, az elvégzett munka tudatával távozik, kormánya a választók által 2016-ban megszavazott kormányprogram jelentős részét megvalósította. Dancila felkérte az államfőt, hogy mielőbb nevezze meg kormányfő-jelöltjét. A bukott kormányfő leszögezte, hogy nem mond le pártelnöki tisztségéről a Szociáldemokrata Pártban (PSD), továbbra is ő a PSD államfőjelöltje, szombaton indítja választási kampányát, és meggyőződése, hogy bekerül az elnökválasztás második fordulójába.

Ludovic Orban, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy értékelte: véget ért a rémálom, amelybe a PSD-kormányzás sodorta Romániát, befejeződik a rombolás a gyűlölet és megosztottság korszaka. Orban azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy közpénzeken próbáltak szavazatokat vásárolni, és köszönetet mondott azoknak a képviselőknek és szenátoroknak, akiket a PSD szavai szerint a választókerületükbe irányítandó állami beruházások ígéretével próbált sikertelenül rávenni, hogy elálljanak a bizalmatlansági indítvány megszavazásától.

A továbbiakban Klaus Iohannis államfőnek kormányalakítási megbízást kell adnia egy új miniszterelnök-jelöltnek, miután konzultált a parlamenti pártokkal. A jobboldali államfő néhány napja már figyelmeztette volt pártját, az európai néppárti tagsággal rendelkező PNL-t, hogy készüljön a kormányzásra. A Dancila-kormány a következő időszakban ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel fogja vezetni az országot.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.