bizalmi szavazás
Johnson marad Nagy-Britannia miniszterelnöke
Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Johnson az eredmény ismertetése után nagyon jónak minősítette a szavazás kimenetelét és közölte, hogy nem foglalkozik az előrehozott választások gondolatával. Sir Graham Brady, a frakció vezetőválasztási ügyekben is illetékes szakbizottságának elnöke hétfő este bejelentette, hogy az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjai közül 211-en szavaztak bizalmat Johnsonnak, 148-an a kormányfő ellen voksoltak. A Konzervatív Párt jelenleg érvényes szabályzata alapján a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni Johnson ellen.Bizalmi szavazást tartanak Boris Johnson brit miniszterelnök ellen
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél – jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.Schmitt Pál a leváltott Kulcsár Krisztiánról: tehetséges sportvezető, csak rossz tanácsadókra hallgatott
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke sajnálja Kulcsár Krisztián elnök távozását.A MOB közgyűlése leváltotta Kulcsár Krisztián elnököt
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén az 51-ből megjelent 43 tag többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián elnöktől. Kulcsár Krisztián ezután közölte, hogy január 31-ével távozik, így ha az új elnököt február 1-jéig megválasztják, ő ott lehet a pekingi téli olimpián.Bizalmi szavazást tart a MOB Kulcsár Krisztián elnökségéről
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Kulcsár Krisztiánnak és a főtitkár Vékássy Bálintnak a távozását kérik a MOB-ból kirekesztett szervezetek. A MOB csütörtökön tart rendkívüli közgyűlést, amelyen Kulcsár bizalmi szavazást kezdeményez a tisztségéről.Fekete-Győr András szerint még van esélye Fekete-Győr Andrásnak a Momentum élén maradni
A valóság azonban egészen mást mutat. A HVG360-nak adott interjúban Fegyőr arról beszél, hogy "fifty-fifty" az esélye annak, hogy a Momentum elnöke marad. Ez azonban legalábbis kétséges, hiszen a párt női tagozata évek óta belső ellenzékként viselkedik, a pártelnök pedig a párt elsőszámú bohócaként, amit jól bizonyít az is, hogy még ott sem nyerte meg a miniszterelnök-jelölti versenyt, ahol egyébként a pártjának színeiben induló politikus kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki előválasztáson.Fekete-Győr András bizalmi szavazást kezdeményez önmaga ellen
Fekete-Győr András előremenekül: az előválasztáson elért siralmas eredményei tükrében úgy döntött, bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen. Azt meg kell hagyni, hogy a Momentum elnöke legalább vállalta a következményeket – várjuk Jakab Péter hasonló bejelentését.Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen a lengyel miniszterelnök
Bizalmat szavazott a lengyel alsóház csütörtökön a Mateusz Morawiecki vezette kormánynak. A szavazást a miniszterelnök kezdeményezte; az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta a lépést, miután az ellenzék szerinte a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet.Ajánljuk még