Pesti Srácok

Szánthó Miklós: Az ellenzék Budapestet akarja ugródeszkaként használni

Szánthó Miklós: Az ellenzék Budapestet akarja ugródeszkaként használni

Politikai versenyre számít a bal- és a jobboldal között a következő években az Alapjogokért Központ vezetője. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Szánthó Miklós beszélgetett Földi-Kovács Andreával, aki szerint az ellenzék a 2022-es választásra való felkészülésre fogja felhasználni az önkormányzati infrastruktúrát.

– jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a Borkai-ügy kapcsán. Szánthó Miklós elmondta: vasárnap óta a jobboldali bázisban kialakult egy olyan álláspont a választásról, hogy azért, mert a fővárosi eredmények nem teljesen úgy alakultak, ahogyan várták, vereségnek könyvelik el. Az Alapjogokért Központ vezetője azonban elmondta, hogy a számokat tekintve a Fidesz-KDNP országosan 52-53 százalékot szerzett.

- fogalmazott Szánthó Miklós. Hozzátette, hogy a fővárosi eredményeket kerületről-kerületre értékelni kell és azokat sem alulbecsülni, de az ellenzéki győzelmet túlbecsülni sem szabad. Az Alapjogokért Központ vezetője elmondta: az ellenzék célja, hogy összeálljanak egy egységgé, és a későbbiekben ugródeszkaként használják majd Budapestet a 2022-es politikai versenyben. Azt mondta: olyan játékot akarnak majd játszani, mint annak idején Demszky Gábor, hogy a várost nem üzemeltette, de politizált. Hozzátette: a kormánypártnak nem szabad belemennie ebbe a csatába.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.