Pesti Srácok

Szijjártó: A szorosabb együttműködésből Románia és Magyarország is profitálhatna

null

Szijjártó Péter szerint mind Románia, mind Magyarország számára hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ezáltal Közép-Európa is erősebbé válna. A külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott, hétfő reggeli sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter úgy vélte: az erdélyi magyarság felé gyakorolt pozitív gesztusok erősíthetnék a két ország kapcsolatait és szerepüket Közép-Európában. Elmondta: Magyarország fontos erőforrásnak látja a területén élő román közösséget, és folyamatosan intézkedéseket hoz megerősítésére.

– tette hozzá. Elmondta: komoly előrelépést jelentene a kétoldalú kapcsolatokban, ha mind a kommunista román hatalom által államosított magyar vagyon visszaszolgáltatása, mind pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának a létrehozása a romániai törvényeknek megfelelően rendeződne. Szijjártó Péter nagy sikernek tekintette az erdélyi gazdaságfejlesztési program harmadik ütemét, amely során Székelyföldről 5291 pályázatot nyújtottak be és összesen 21,5 milliárd forintnyi fejlesztési igényt fogalmaztak meg.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter. A miniszter hozzátette: most lenne nagy szükség a még hatékonyabb, még szorosabb román-magyar együttműködésre, hiszen Közép-Európa szerepe egyre jelentősebb Európában, és mindkét ország profitálna ebből. Újságírói kérdésre azt is megjegyezte: ha Magyarországnak sikerült Szerbiával történelmi baráti viszonyt kialakítania, és ha sikerült Szlovákiával normalizálni a kapcsolatait, akkor sikerülnie kellene Romániával is. A miniszter nem kívánta kommentálni, hogy román európai parlamenti képviselők a Magyarországnak szánt és Romániának szánt európai biztosi portfólió elcserélését kezdeményezték. Megjegyezte viszont, hogy felháborítónak, és az európai demokrácia megcsúfolásának tartja a román és a magyar biztosjelölt elutasítását politikai alapon.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: Szijjártó Péter minden romániai látogatását igyekeznek kihasználni arra, hogy áttekintsék a romániai magyar közösség helyzetét. A politikus szerint az erdélyi magyarság számára nem változnak lényegesen a következő évek kihívásai.

– fogalmazott Kelemen Hunor.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.