Pesti Srácok

Valami miatt nem a kispesti, fehér porral szennyezett szocik ellen tüntetett a hótiszta ellenzék Győrben

null

Kedélyes falunapozásba torkollott az ellenzék Borkai-buktató tüntetése, ahol olyan performanszőröket vonultattak fel, mint Fekete-Győr András. A Momentum vezetője valamilyen furcsa okból az ügy kirobbanása óta különös érdeklődést táplál a Borkai Zsoltot ábrázoló szexvideók iránt, így a mai napot sem hagyhatta ki, hogy a győri városháza előtt ossza meg követőivel mély aggodalmát a drogozó politikusokkal kapcsolatban. Kár, hogy a drogozásos és közpénzlopásos ügyletekben érintett kispesti szocialista politikusokkal szemben nem ilyen könyörtelen, mint ahogy a fideszes politikus erkölcstelenségeit sorolja.

A koncerttel egybekötött ellenzéki demonstrációt egyébként élőben közvetítette és sajnos kommentálta is a 444.hu. A portál munkatársai közvetítésükben beszámoltak, hogy a világrengető botrány következtében mintegy 400 embert sikerült megmozgatnia a helyi ellenzéknek. Ebben az eszméletlen tömegben vállalkozott arra a 444 két lelkes újságírója, hogy embereket kérdezzen Borkai videójáról. A villáminterjúk sorából kiderült: csak a baloldali politikusok és média táplál perverz érdeklődést a győri polgármester meztelenségét megjelenítő videofelvételek iránt. Sokan csak koncertet hallgatni és "lufit szerezni" látogattak ki.

A közpénzlopás is szóba került az idilli rendezvényen. Fekete-Győr András is hosszasan elmélkedett a fideszes politikusok közpénzlopási szokásairól, ugyanakkor saját szövetségeseinek kínos ügyeiről mélyen hallgatott. A 444 két újságírója nem volt annyira kemény Borkaival, amiért feltételezéseik szerint közpénzből finanszírozta az adriai hajókázást; ők csupán az eleganciát hiányolták a hajón látott körülmények közül.

PestiSracok facebook image

- mondta hitetlenkedve és a tényszerűséget nélkülözve egyikük. Hát hiába, nekik biztos Lackner Csaba stílusa jön be jobban.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.