Pesti Srácok

A Debreceni Egyetem is a világ legjobbjai között

null

A Debreceni Egyetem először került fel a brit Times Higher Education (THE) társadalomtudományi felsőoktatási rangsorára – közölte szerdán az egyetem sajtóirodája.

Közleményük szerint a 2020-as szakterületi rangsor alapján a 720 felsőoktatási intézmény között a DE a 301-400. helyen szerepel. A társadalomtudományi rangsorban az egyetemeknek a kommunikáció és médiatudomány, a politológia és nemzetközi tanulmányok, a szociológia és a földrajz oktatásában, kutatásában mutatott teljesítményét értékelték. Az elbírálásnál öt szempont alapján hozták meg a döntést. Vizsgálták a felsőoktatási intézmények oktatási, kutatási, publikációs teljesítményét, továbbá a tudáshasznosítást és az egyetemek nemzetköziségét is. A DE a legtöbb pontot a publikációknál szerezte – írták a közleményben.

A DE mellett a Budapesti Corvinus Egyetem szintén a 301-400. helyen szerepel a rangsorban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 401-500. helyre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedig az 501-600. helyre került. A listát a Massachusetts Institute of Technology vezeti, második a University of Oxford, harmadik pedig a Harvard University lett. A THE 2020-as szakterületi rangsorai közül elsőként a bölcsészettudományi felsőoktatási listáját hozta nyilvánosságra, amely a világ 536 felsőoktatási intézményének bölcsészettudományi képzéseit rangsorolja. Ezen az Eötvös Loránd Tudományegyetem – az ELTE október eleji tájékoztatása szerint – továbbra is egyetlen magyar egyetemként a 301-400. helyen szerepel, megőrizve tavalyi pozícióját.

A bölcsészettudományi rangsorban az egyetemek művészet, előadó-művészet, formatervezés, idegen nyelv, nyelvészet, irodalom, történelem, filozófia, teológia, építészet és régészet területén mutatott teljesítményét értékelték. A listát idén is a Stanford Egyetem vezeti, míg Cambridge a második, Oxford pedig a harmadik helyen szerepel. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) a negyedik lett, az ötödik helyet pedig a Harvard szerezte meg. A lista első húsz helyét jobbára amerikai és brit egyetemek foglalják el, az élbolyba más országokból csak a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem, a Torontói Egyetem és a francia Université Paris Sciences et Lettres került be. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora augusztusban, az intézmény tanévnyitóján azt mondta, hogy az SE a Times Higher Education 2019-es listáján a 41. helyen áll Európában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.