Pesti Srácok

A Fehér Ház szóvivője szerint Obama és munkatársai "komisz jegyzeteket" hagytak hátra

A Fehér Ház szóvivője szerint Obama és munkatársai "komisz jegyzeteket" hagytak hátra

Az előző amerikai elnök, Barack Obama és munkatársai "komisz jegyzeteket" hagytak hátra – mondta Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője kedden, egy rádióműsorban. Grisham közölte: "amikor beléptünk a Fehér Házba, minden iroda tele volt Obama könyveivel, és jegyzetekkel, amelyeken az állt, hogy úgyis kudarcot vallunk, és hogy nem leszünk sikeresek". Később a szóvivőnő pontosított, és úgy fogalmazott, hogy "utálatos jegyzetek" csak a Fehér Ház sajtóügyekkel foglalkozó részlegének irodáiban voltak.

Az Obama-kormányzat néhány munkatársa azonnal cáfolta Grishamet. Susan Rice, az Obama-adminisztráció nemzetbiztonsági tanácsadója a Twitteren azt írta: "ez meztelen hazugság". Cody Keenan, Obama egyik beszédírója szintén a Twitteren cáfolt: "senki nem hagyott ott hatodik osztályos diák szintjén megírt fantáziátlan jegyzeteket". Majd hozzáfűzte:

Az interjú után Stephanie Grisham – aki kinevezése előtt a first lady, Melania Trump sajtófőnöke volt – újságíróknak azt mondta: nem érti, "miért ilyen érzékeny mindenki", hiszen – mint fogalmazott – "csak a sajtórészleg irodáiban talált jegyzetekről" beszélt. Leszögezte, hogy az egészet – vagyis a megtalált jegyzeteket – "kedves huncutságnak" tartotta.

PestiSracok facebook image

Joanna Rosholm, aki az előző first lady, Michelle Obama munkatársa volt, az egyik közösségi portálon nyilvánosságra hozta, hogy ő milyen üzenetet hagyott utódjának a Fehér Ház keleti szárnyában.

– jelentette meg Rosholm a korábbi üzenetét.

Az amerikai sajtóban megjelent kommentárok emlékeztettek arra, hogy amikor George W. Bush nyerte meg az elnökválasztást és "átvette" a Fehér Házat Bill Clintontól, a távozó demokrata párti munkatársak kiszaggatott vezetékeket és megrongált számítógépeket hagytak hátra az irodákban.

Forrás: MTI; Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.