Pesti Srácok

A jövőben minden új bevándorlónak fizetnie kell az egészségügyi ellátásért Nagy-Britanniában

A jövőben minden új bevándorlónak fizetnie kell az egészségügyi ellátásért Nagy-Britanniában

A kormányzó brit Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni átmeneti időszak lejártával minden újonnan érkező bevándorlóknak előre kell fizetnie a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) igénybevételéért.

A bevándorlási szabályok módosítási programja alapján ha a konzervatívok megnyerik a december 12-ére kiírt előrehozott választásokat, 2021 januárjától – amikor a jelenlegi tervek szerint a Brexit utáni átmeneti időszak véget ér – a tartós letelepedés céljából Nagy-Britanniába érkezőknek egységesen 625 fontot (245 ezer forintot) kell letétbe helyezniük az NHS használatáért. Boris Johnson miniszterelnök a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a jövőbeni betelepülőknek "már az első naptól" hozzá kell járulniuk az NHS költségeihez. Ez az EU-tagállamokból 2021 januárja után érkezőkre is vonatkozik. Jelenleg a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok ingyen vehetik igénybe az NHS-t, a máshonnan érkezőknek 400 font egyszeri átalányt kell fizetniük.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.