Pesti Srácok

Az államtitkár mindenkit megnyugtatott: nem használják rosszra az alternatív tanterv szerint működő iskolákat érintő új törvényeket

Az államtitkár mindenkit megnyugtatott: nem használják rosszra az alternatív tanterv szerint működő iskolákat érintő új törvényeket

A múlt héten óriási riadalmat keltett a balliberális média egy törvényjavaslat miatt, amely – szerintük – negatívan érintené az alternatív oktatási módszerekkel működő intézmények működését. Ezt cáfolta most meg Palkovics László technológiai miniszter.

A törvénytervezet értelmében szigorodott volna az alternatív tantervet alkalmazó oktatási intézmények engedélyezése. Ezért kezdett a baloldali média pánikkeltésbe. A kétségek eloszlatása érdekében alternatív iskolák képviselőit fogadta kedden az EMMI közoktatásért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán. A delegációt megnyugtatta, amit hallottak. Az államtitkártól a delegáció tagjai ígéretet kaptak, hogy nem célja a módosításoknak, hogy iskolákat zárjanak be, és a már létező alternatív intézmények könnyített eljárásban kaphatják majd meg az engedélyeiket. A kormányhivataloktól a miniszterhez kerül az engedélyezés, és csak ezért kell bizonyos dolgokat újra elintézni, de ezt inkább csak formaságnak lehet tekinteni – szólt az ígéret.

– olvasható a Waldorf Szövetség honlapján a tárgyalások után.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.