Pesti Srácok

Az ország megvédése a Magyar Honvédség alkotmányos feladata – Osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar állam

null

Bő kilenc éve a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is: most Ausztriában vásárol nagy múltú, aknavetőket gyártó üzemet, a közelmúltban pedig együttműködést kötött az Airbusszal és egy cseh céggel. Az előbbi részeként a francia—német hadiipari óriás helikopterei­hez gyártunk mozgóalkatrészeket, az utóbbinak köszönhetően Európa egyik legmodernebb kézifegyvergyára működhet Kiskunfélegyházán – derült ki a haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos, Maróth Gáspár a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújából.

Maróth az interjúban elmondta a Zrínyi kormányzati program jelenlegi állásáról:

Bizonyítékként megemlítette a kiskunfélegyházi kézifegyvergyár vagy a gyulai helikopterforgóalkatrész-üzem létesítését:

PestiSracok facebook image

Maróth tájékoztatása szerint október 29-én írták alá a szerződést, így múlt szerdától a magyar tulajdonban lévő HDT Védelmi Ipari Kft. gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Ezen kívül az interjúban beszélt arról, hogy magyar mérnökök is részt fognak venni abban a nemzetközi munkacsoportban, amely hozzájárul a magas szakmai színvonal fenntartásához a társaságnál, de arról is olvashatunk, hogy okoz-e bármilyen törést az osztrák viszonyban a létrejött szerződés, valamint a kiskunfélegyházi kézifegyvergyár is szóba került. A teljes interjút, amelyben több témát is érintenek, elolvashatják ITT.

Maróth a tisztánlátás kedvéért pontosítja a haderőfejlesztés okait, amit az ellenzék félremagyaráz:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Magyar Nemzet, Havran Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.