Pesti Srácok

Czeglédy után újabb botrányos figura Szombathelyen

Czeglédy után újabb botrányos figura Szombathelyen

Szombathelyen is pozícióosztogatásba kezdett az ellenzék. A lóláb azonban különösen kilóg egy esetben, hiszen az inkompetenciát a vonatkozó jogszabályok nem teljesítésével vélhetően az ellenzéki városvezetés saját jelöltje igazolhatja. A Vasivíz Zrt. vezérigazgatói posztja körül kialakult felfordulásról a vaol.hu számolt be.

Mind a cégvezetőnek, mind a helyetteseiknek egyaránt rendelkezniük kell az előírt 5 éves víziközmű-szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalattal – legalábbis a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal állásfoglalása szerint. Az állásfoglalást dr. Szendrő-Németh Tamás szombathelyi jogász kérte a hivataltól, osztotta meg közösségi oldalán, majd nyílt levélben kért tájékoztatást a városvezetéstől azzal kapcsolatban, hogy Molnár Miklóst politikai alapon akarták-e kinevezni. Ezt több, az új városvezetéshez közel álló helyi honlapon is próbálta cáfolni a városvezetés. Szendrő-Németh Tamás szerint hibás a városvezetés jogértelmezése. Szendrő nyílt levélben kéri számon Nemény András polgármestert, az alpolgármestereket és Molnár Miklóst.

A teljes nyílt levél tartalma és a hivatal állásfoglalása IDE kattintva is olvasható!

Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.