Pesti Srácok

Emléktáblát avattak az ötszázhetvenöt éve megvívott várnai csata évfordulóján Bulgáriában

Emléktáblát avattak az ötszázhetvenöt éve megvívott várnai csata évfordulóján Bulgáriában

Emléktáblát avattak az ötszázhetvenöt éve megvívott várnai csata évfordulóján vasárnap, Bulgáriában, ami a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a térségben élő nemzetek összefogásának fontosságára is figyelmeztet. Soltész Miklós az avatás után az MTI-nek telefonon kiemelte: a várnai csata emlékeztet arra, hogy ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni, azonban ha nincs meg Nyugat-Európa felől a szolidaritás a kelet-európai és a balkáni nemzetek felé, akkor nagy bajba kerülhet nemcsak a térség, hanem egész Európa is, mert ezek a nemzetek előbb-utóbb elvesztik önállóságukat, kulturális lehetőségeiket, amit leginkább a kereszténység biztosít számukra.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy ötszázhetvenöt évvel ezelőtt a török-oszmán seregek ellen küzdöttünk, most pedig pont a törökök kezében van a lehetőség, hogy megvédjék Európát egy közel hárommillió fős invázióval szemben. Az államtitkár kiemelte: nem mindegy, hogy a térség és Törökország kapcsolata hogyan alakul, ezért nem véletlen, hogy Magyarország a legmagasabb szinten támogatja az együttműködést még akkor is, ha a törökök történelmünkben számos nehéz pillanatot okoztak – utalt a több, mint négyszázötven évig tartó bulgáriai és százötven éves magyarországi török megszállásra.

– mondta Soltész Miklós.

PestiSracok facebook image

Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a várnai csatát a magyar-bolgár baráti kapcsolatok egyik szimbólumának nevezve közölte: jövőre ünnepeljük a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének századik évfordulóját.

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a csapatok akkoriban is a keresztény Európát védték, hagyományainkat, értékeinket és életformánkat. Sztáray Péter arról is beszélt, hogy a magyar szomszédságpolitika egyik fő iránya a balkáni nemzetek európai integrációs törekvéseinek segítése. A magyar kormány felmérte azt, hogy ha a szomszédsági és a regionális kapcsolatok jók, akkor az mindenképp hozzájárul a közös európai erőfeszítésekhez is. Az államtitkár megjegyezte: az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló kiegyensúlyozott kapcsolatok nemcsak politikai, hanem gazdasági, kulturális, kisebbségjogi és más területeken is előreviszik az ügyeket.

A magyar kormány és a Magyarországon élő bolgárok közössége az emléktáblát a várnai csatában életét vesztett magyar-lengyel király, I. Ulászló nevét viselő parkban állította fel. Az emléktábla bolgár és magyar nyelven állít emléket Hunyadi János hadvezérnek és – a többek között magyarok, bolgárok, lengyelek, csehek, románok, szerbek és ukránok alkotta – hadseregének, amely 1444. november 10-én a térségben élő nemzetekért küzdött és szenvedett vereséget. Az avatón a magyar kormány tagjai mellett részt vett Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettes, jelen voltak a magyarországi bolgár közösségek vezetői is.

Forrás: MTI; Fotó: Magyar Nemzeti Galéria/Jan Matejko festménye

Ajánljuk még