Pesti Srácok

Erdélyi magyar lapok: két rossz jelölt közül lehet választani a második fordulóban

null

Nem hozott igazi meglepetést a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulója, ám a második fordulóban két rossz jelölt közül lehet majd választani – vélekedtek az erdélyi magyar lapokban kedden közölt véleménycikkek szerzői.

A Krónika vezércikkében úgy véli: nem történt nagy meglepetés a romániai elnökválasztás vasárnap tartott első fordulójában. Klaus Iohannis fölényes győzelme a cikkíró szerint azért érthetetlen, mert a szász politikus első mandátuma idején erősen passzívnak bizonyult. Értékelése szerint a szociáldemokrata Viorica Dancila második fordulóba jutása azt jelzi, hogy ezt az alakulatot nem lehet leírni. A lap a liberális Dan Barnát – a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) harmadik helyen végzett jelöltjét – nevezi a vasárnapi megmérettetés vesztesének. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Krónika értékelése szerint felemás teljesítményt nyújtott: Kelemen Hunor pártelnöknek sokakat sikerült meggyőznie az államfőválasztás fontosságáról, viszont az általa elért eredmény jócskán elmarad a magyarság számarányától.

A Háromszék napilap vezércikkírója szerint az erdélyi magyarok számára sok jót nem hoz a második forduló.

PestiSracok facebook image

– vélte a cikkíró. A lap szerint ha a két jelölt továbbra is csak saját táborában hajlandó kampányolni, és hívei biztonságot nyújtó köréből üzenget a másik tábornak, félő, hogy sokak számára tét nélkülivé válik a második forduló, és még annyian sem mennek el szavazni, mint az elsőben.

A marosvásárhelyi Népújság cikkírója úgy vélte: az, hogy Klaus Iohannis addig nem nyugszik, amíg nem sikerül eltüntetni a PSD-t a politikai színtérről, még egy pártelnökhöz is méltatlan lenne. Az efféle célok megvalósítása legkevésbé sem tartozik egy államfő hatáskörébe.

A Maszol.ro hírportál még hétfőn megjelent véleménycikkében úgy vélte, szinte mindegy, hogy végül a jobbközép politikai alakulat jelöltje, Klaus Iohannis, vagy a szociáldemokrata Viorica Dancila nyeri meg a választások második fordulóját.

– állapította meg a cikkíró.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.