Pesti Srácok

ET-biztos: Fel kell lépni a szexista gyűlöletbeszéd ellen

ET-biztos: Fel kell lépni a szexista gyűlöletbeszéd ellen
A szexizmust elutasító baloldal hőse azért szeret anyu divatcégének fehérneműmodelljeivel bulizni - fotó: Gettyimages.

A nőkkel szemben élőszóban és az internet világában terjedő szexista gyűlöletbeszéd leküzdésének hatékonysága érdekében az Európa Tanács valamennyi tagállama köteles fellépni, valamint ratifikálniuk kell az erre vonatkozó isztambuli egyezményben lefektetett szabályokat – jelentette ki az Európa Tanács emberi jogi biztosa a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napját megelőzően, pénteken.

Dunja Mijatovic nyilatkozatában leszögezi: a szexista beszéd régóta fennálló, azonban nem komolyan vett probléma Európában, amely az elmúlt években új erőre kapott a közösségi médiaplatformok egyre növekvő népszerűségével. Kiemelte, hogy az életveszélyes fenyegetés, a szexuális zaklatásra, vagy a nemi erőszak elkövetésére való utalás naponta fordul elő, amely minden nő és a lány érvényesülését akadályozza. Sérti jogaikat, és terepet enged a nők elleni pszichológiai, szexuális zaklatásnak, vagy akár fizikai erőszaknak is.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– mondta. Dunja Mijatovic arra emlékeztetett, hogy az Európa Tanács 2011-ben aláírt egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, közismert nevén az isztambuli egyezmény kötelező szabályokat állít fel a szexuális zaklatással szemben.

– húzta alá.

– tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában kijelentette: az Európai Unió még mindig nem felel meg annak az elvárásnak, hogy egységesen és hatékonyan lépjen fel a nők és a lányok védelmében, rajtuk keresztül pedig az egész emberiség elleni erőszakkal szemben.

– mondta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem szinte minden áldozata nő és fiatal lány. A fejlődő országokban minden harmadik lányt már 18 éves kora előtt férjhez adnak, és legalább 200 millió nő és lány szenved a nemi szervek megcsonkításától, amelyet mind a mai napig legalább mintegy 30 országban folytatnak.

– tette hozzá Mogherini.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.