Pesti Srácok

Hamarosan meggyanúsíthatják a Borkairól videót közlő "ördög ügyvédjét"

null

Hamis vádért és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják "az ördög ügyvédjét". A Magyar Nemzet forrásai szerint nem magányos elkövetőről van szó, hanem több emberről egy ellenzéki párthoz közeli körből.

A szombati lapszámban felidézték: "az ördög ügyvédje" tette közzé azt a titokban készült szexvideót, amelyen Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) korábbi győri polgármester és ügyvéd barátja látható egy luxusjachton az Adrián. A felvétel a politikus bukását okozta. Az esettel kapcsolatban több bűncselekményt is említettek, így kokainfogyasztást és közpénzlopást. A jogsértésekről bizonyítékokat ígértek, ezek azonban máig nem kerültek elő.

A Magyar Nemzet hatósági forrásokból úgy értesült, hogy miután az ügyben két nyomozás is megszűnt bűncselekmény hiányában, hamis vádért és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják "az ördög ügyvédjét". A név mögött megbújókat állítólag már azonosították. A kábítószer miatt indult nyomozásról csütörtökön közölték, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást, mivel semmi sem igazolta a kokainozást.

A Párbeszéd a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségen tett feljelentést, miután a videó megtekintésekor felmerült a gyanú, hogy a győri polgármester környezetéhez tartozók törvénytelen pénzügyi ügyleteket hajtottak végre. Szerdán közölte az ügyészség, hogy az eljárást – ugyancsak bűncselekmény hiányában – megszüntették. További nyomozások azonban ma is tartanak. A Jobbik szexuális kényszerítés miatt tett feljelentést, továbbá személyes adattal való visszaélés miatt is zajlik egy eljárás.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet szerdán írta meg, hogy a hét elején a nyomozók előállították a Marina Part Lakóparkból azt a két nőt, aki prostituáltként szolgáltatott Borkai Zsoltéknak a horvátországi hajóúton. Aznap egy korábbi válogatott labdarúgót is előállítottak; mindhármukat a volt polgármester megzsarolása miatt gyanúsították meg. A focista, aki a 2014-es önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció színeiben indult Győrben, állítja, hogy nem zsarolt. A lányokat közvetítő férfi a labdarúgó élettársának a fia lehet – olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.