Pesti Srácok

Javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság

Javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság

Javította a magyar bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság: eszerint az előzőleg becsült 3,7 százalékkal szemben idén 4,6 százalékos gazdasági bővülés várható, ami a harmadik legmagasabb érték az Európai Unióban. A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága csütörtökön tette közzé őszi előrejelzését, amely szerint 2020-ban és 2021-ben is 2,8 százalékos növekedésre lehet számítani; ez megfelel a májusban kiadott prognózisban felvázoltaknak.

A GDP tavaly 5,1 százalékos, 2017-ben 4,3 százalékos, 2016-ban 2,2 százalékos ütemben nőtt. Rámutattak: a magyar gazdaság eddig ellenállónak bizonyult a globális lassulással szemben a növekedést segítő belső tényezőknek, és főleg az építő- és az autóipar fellendülésének köszönhetően; ezek várható meggyengülése, valamint az exportpiacok további alulteljesítése nyomán azonban a gazdaság nagy valószínűséggel veszíteni fog a lendületéből. Ezt a rövid távú mutatók már előrevetítik: augusztusban az építőipar teljesítményének növekedése megtorpant, és hasonló a helyzet a feldolgozóipari ágazatban. A háztartások fogyasztása fokozatosan lassulni, míg a munkaerőpiac feszessége lazulni fog, miután az alacsonyabb GDP-növekedés korlátozni fogja a munkaerő iránti keresletet és a reáljövedelem-emelkedést. A rekordmagas beruházási ráta csökkenésére kell készülni. Az állami beruházások szintje mérséklődni fog a jövő évben, miután az uniós források felhasználása idén tetőzött; a magánberuházások ezzel szemben tovább növekednek majd, minthogy a már megkezdett ingatlanprojektek hamarosan elkészülnek.

Az exportnövekedés lassulni fog 2020-ban, a főbb kereskedelmi partnerek visszafogottabb gazdasági teljesítményéből adódóan, az újabb gyártókapacitások átadása nyomán azonban – különösen 2021-ben – a magyar exportőrök piaci részesedése nőhet. Ezzel párhuzamosan az importnövekedésben is lassulás várható a gyengébb hazai kereslet miatt, és ennek eredményeként a folyó fizetési mérleg hiánya csökkenni fog a következő években. Az EU-s források folytatódó beáramlása nyomán ugyanakkor a külső finanszírozási pozíció továbbra is pozitív marad.

A foglalkoztatottság bővülése idén 1,9 százalékos lesz, jövőre ez 0,2 százalékra csökken, és 2021-ben stagnálás várható. A munkanélküliségi rátát mindhárom évben 3,4 százalékra prognosztizálták. A külső tényezők lefelé mutató kockázatot jelentenek, másrészt a feszes hazai munkaerőpiac akár még magasabb bér- és fogyasztásnövekedést is fenntarthat. Az inflációs ráta idén nyáron tetőzött, a csökkenő nyersanyag-árak pedig a szakértők szerint segíteni fogják az úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex (HICP) mérséklődését az idei 3,4 százalékról 2020-ban 3,1, 2021-ben pedig 3,0 százalékra. Az erős, bár enyhülő fogyasztás- és bérnövekedés mellett a maginfláció magasabb marad, mint az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító HICP. Az elemzők szerint az államháztartási hiány a GDP 1,8 százaléka lesz idén Magyarországon, ami 2020-ban 1 százalékra, majd 2021-ben 0,8 százalékra csökken. Az államadósság idén a GDP 68,2 százaléka lesz, és a csökkenő trend folytatódni fog. Jövőre 66,7 százalék, utána 64,4 százalék várható a prognózis szerint.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: felvidek.ma

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.