Pesti Srácok

Kábítószerrel való visszaélés miatt is nyomoznak a kispesti szocik körül

Kábítószerrel való visszaélés miatt is nyomoznak a kispesti szocik körül

A Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt is nyomozást folytat a XIX. kerületi szocialista botrány szálaival összefüggésben – írja saját forrásra hivatkozva a 24.hu. A cikk szerint ismeretlen tettes ellen nyomoznak, ugyanakkor a vizsgálat alapját a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvétel adja, amelyen a kispesti MSZP-s képviselő, Lackner Csaba egy fehér poros zacskót lóbál. Azt a PestiSrácok írta meg, hogy korrupció miatt is elrendelték a nyomozást a hatóságok.

A 24.hu felhívta Lacknert, akit a botrány kirobbanása óta ugyan kizártak az MSZP-ből, de ma is önkormányzati képviselő, ugyanis október 13-án újraválasztották. A botrányba keveredett politikus azt mondta: nem tud róla, hogy bármilyen eljárás indult volna, de majd ha megkeresik a hatóságok, áll rendelkezésre. A nyomozásokról Gajda Péter MSZP-s polgármesternek sincs tudomása – legalábbis ezt mondta csütörtökön a Klubrádiónak.

Forrás: 24.hu; Vezető kép: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.