Pesti Srácok

Liberális tolerancia: terrorizálja az újpesti önkormányzattól távozókat az új momentumos polgármester

null

Az újpesti Polgármesteri Hivatal több, a választás óta felmondott munkatársa is kifejezte elkeseredettségét az elmúlt napokban a közösségi médiában az őket ért támadások miatt – számolt be a Magyar Hírlap.

A távozókat – akiknek bejegyzéseit Wintermantel Zsolt volt fideszes polgármester is megosztotta – többen is becsmérelték lépésük miatt; az egyik volt munkatárs szerint többek között a patkány jelzőt is megkapták. Közöttük van az alpolgármesteri titkárság két volt dolgozója is. Egyikük a döntése hátteréről kifejtette, hogy semmilyen szinten nem tudott azonosulni az ellenzék kampánytevékenységével.

Másikuk is azt írja, hogy nem tud azonosulni és együtt dolgozni olyan vezetőkkel, akik a gyűlöletet és agressziót vetik be – vagy legalábbis a nevüket adják hozzá –, mint eszközt a hatalom megszerzéséért.

Az őket ért támadásokra reagálva hangsúlyozza: 2019-ben megbillogozni olyan köztisztviselőket, akik egy város szolgálatában álltak, felháborító, megbotránkoztató és elkeserítő is egyben. A volt polgármester egy távozó főosztályvezető levelét is közzétette, ő úgy indokolt:

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: ittlakunk.hu

PestiSracok facebook image